Hosszú hónapok után végre újra két keréken élvezhetem a júniusi szelet és esőt...
| Honda CBR 125 2006 |
Hugo május 25-én került hozzám és első napon máris vagy 100 km megtettünk. El kellett menjek ugyanis Caro anyukájához, hogy segítsen igazítani a jellmezemen, este pedig egy színjátszós összejövetelünk volt.
Bulle, a házigazda külön gondolt rám, és csak házi készítésű ételekkel várt minket. Induláskor még egy üveg házi puncsot is adott az útra. Persze ha vezetek, nem iszom, mert kilötyögne...
| Bulle és én |
Az év vége elég sűrűre sikeredett. A színjátszós suli emberhiányban szenvedett, így bevállaltam, hogy közreműködöm, mint jegykezelő, szervező és pultos. Azt hiszem 11 előadást csináltam és ez rengeteg munkával járt. E mellett készültünk is június 7-re a mi saját esténkre. Woody Allen, Mindent amit tudni akartál című filmjének színházi feldolgozását adtuk elő.
![]() |
| a kulisszák mögött |
![]() |
| és színen |
Persze az, ami itt pár sorban elfér, a valóságban zsúfolt napok formájában volt jelen. Ismét értékes órákat vesztettem el az alvásidőből, mert mindemellett ugye dolgozni meg iskolába járni is kellett néha.
Hugoval már 1200km-en is túl vagyunk, alig több mint egy hónap után. Párizsba nem nagyon szeretek menni, mert általában időre megyek és akkor az elég stresszes. Viszont a Diadalív körforgalma életre szóló élmény. Elsőre az ember csukott szemmel gurul be és úgy érzésre igyekszik élve kijutni. Sokadszorra pedig már gyerekjáték. Az is felejthetetlen, amikor a Champs-Elysées-n a visszapillantóba nézek és a lemenő napot látom a Diadalív lábai között. Az Eiffel-torony előtt pózolni pedig kötelező.
Véget ért az első évem az egyetemen, mivel megbukni nem lehet ezért validáltam, de amúgy is meg lett volna. Az átlagot majd talán 2 hét múlva küldik. Most szeptemberig csak dolgozom, augusztusban pedig a nagyon megérdemelt és várt nyaralás valószínűleg Normandia/Bretagne irányában.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése