31 rue Fresnel

Szombat reggel már 10 órakor kipattantam az ágyból a reggelimet pedig olyan gyorsan elfogyasztottam, hogy kis híján lekéstem a 11.21-es vonatot. Ezúttal szerencsém volt, mert olyan zenészt fogtam ki, aki  Raphaelttől a Carave című számot énekelte és így vonaton utazva, az elsuhanó tájat nézve hangulatos volt. A végen, St Lazare-on szálltam le és benéztem a Fnac-ba. Hétvégenként általában sokan vannak itt, de most hogy beindult a karácsonyi dömping mindenki a fnacban volt. Vagy odatartott, vagy már éppen végzett. Nagyon jó kis üzlet, mert mindenféle földi jóval foglalkozik; találhatunk itt mindenféle számítástechnika eszközöket (számítógépek, fényképezőgépek, tévék, mp3-k, mp4-k cd-k, dvd-k, kütyük) könyvkínálatával pedig talán csak a Gilbert Jeune veszi fel a versenyt. Ezután szinte már szombati szokásként a pomme de painnél ebédeltem egy sandwiche parisient almatortával. Ismét megtalált egy kamaszkorú francia lány, aki azt tudakolta, hogyan juthat el a St Lazare állomásra. Ezen a ponton elgondolkodtam, hogy nem szívatnak-e ezek engem, ugyanis rohadtul a St Lazare állomáson voltunk. Nem értettem miért kérdezi, ő meg nem értette mit nem értek, ezért újból feltette a kérdést. Én zavartan nevetgélve közöltem, hogy hát ez volna ez, ennél jobban nem tud eljutni oda. Aztán vonatra szálltam, hazajöttem, és vártam az estét, 8 órára ugyanis jelenésem volt Sartrouvilleben Florian-nál. Szerencsére pont volt úgy vonatom, hogy időben megérkeztem. Florian kijött elém az állomásra. Néhány veszélyes kanyar után megérkeztünk a Fresnel utca 31-es szám alá. 

A nagyszülők egykori háza most felújítás alatt áll. A hátsó kertben lévő kis házban Florian szülei laknak, amik idelátogatnak a dél-franciaországi Toulon városából. A garázst pedig átalakították egyfajta garzonná. Florian barátnője Sandra, unokatestvére Marion és az ő férje Cedric kellemes fogadtatásban részesítettek. Szerencsém volt megismerkedni Flocon-nal is, aki egy 2 hónapos kismacska. A flocon egyébként hópelyhet jelent, a macska természetesen koromfekete... A további vendégek érkezése előtt Irene és férje átjöttek beköszönni és néhány ajándékot is adtak, hogy adjam át a családnak, majd rögtön meg is invitált karácsony másnapjára. Miután elmentek el is kezdtek szállingózni az első vendégek, összesen kb 17-en voltunk. A vacsora raclette volt, ami eredetileg egy parasztok által a svájci Alpokban készített sajtkülönlegesség. Manapság a raclette az olvasztott sajtot, felvágottakat, főtt krumplit magába foglaló vacsorát takarja. Minden meghívott hozott magával sajtot, felvágottat, bort vagy raclonette-t, ami egy elektromos készülék raclette készítéséhez. Mint azt a francia konyhából megszokhattuk, ez is nagyon finom, ám a francia ételek többségével ellentétben ez elég nehéz kaja és diétázóknak sem ajánlott. 

raclonette

Miután jól laktunk, és a saumur champigny mennyisége is megcsappant, Marionnal és Cedric-kel elmentünk hozzájuk, mert hogy nekem nem volt vonatom az éjszaka, meg amúgy sem vonatozunk, ha ilyen jó helyen aludhatunk. Ugyanis ha van olyan, hogy kedvenc friss házas francia lakás, akkor ez Marionéké. Miközben körbe vezettek a lakásba, olyan érzésem volt, hogy újfent megérkeztem Franciaországba. Nem csupán egy-egy bútor vagy kép, hanem minden négyzetméter kiabált, hogy bizony ez tagadhatatlanul franciák lakta övezet. Imádtam a kis ma pharmacie-s dobozkát.

Reggel megint korai 11 órás ébredésünk volt. Na jó én már 10 körül ébredeztem, mert Frippon  aki Flocon szintén koromfekete testvére felébredt és unalmában azt a szórakoztató játékot találta ki, hogy vagy a fejemen ugrált, vagy a hajamat, vagy a takarót rágta, aztán futott egy kört és jött vissza a fejemre. Délre meg is reggeliztünk aztán nem tudtam nemet mondani az ebédmeghívásra. Bár még élénken élt bennem a raclette, leküzdöttem az egyébként nagyon finom sajtszószos tésztát. 15 óra előtt azonban eljött az elválás ideje. Én élményekkel és ajándékokkal gazdagabban vártam az RER-t, amikor ábrándozásomból - hogy miként rendezném be francia lakásomat - kizökkentet egy  újabb elveszett francia... A hölgy a vonatot kereste, ami St Lazare-ra megy. Kár, hogy mi az RER állomáson voltunk, ami tök másfele megy. De most már lassan fizetést fogok kérni a RATP-től vagy az SNCF-től... (tömegközlekedési vállalatok)

a metró zenészeiről

Öt éve, amikor először utaztam a párizsi metrón még nem tűnt fel, hogy ilyen sokan vannak. Biztosan azért, mert akkor még nem voltak ilyen sokan. Azóta azonban eltelt 5 év, volt egy világválság meg úgy általában zajlott az élet szokása szerint. Hogy vajon a válság közrejátszott-e abban, hogy idáig jutottunk, nem tudom. Mára azonban olyan méreteket öltött a metrón zenélés, hogy az láthatóan zavarja a franciákat. Na persze, a turisták elmosolyodnak, amikor felcsendül a lasciate mi cantare. Igen, ők mosolyognak, mert itt töltenek egy hetet aztán mosolyogva hazamennek és mosolyogva mesélik kalandjaikat a metrón. De a franciák, vagy alszanak, vagy olvasnak a metrón, olykor bizony nem kis méretű könyveket tartva a kezükben, és egy-egy arckifejezésből vagy kicsit agresszívabb lapozásból az is egyértelművé válik, hogy szívesen meglengetnék  a zenészek irányába Lorant Deutsch* igazán népszerű Metropolitain című könyvének egy keményfedeles példányát. És zavaró, az ember örül, hogy végre átszállhat a földalatti zenélődobozról az RER-re, azonban jó szerencséjének köszönhetően ott már várja egy másik lelkes harmónikás. A nyári uborkaszezonban a latinos dallamok dominálnak a fent említett szám mellett sűrűn csendül fel a volare, cantare is. Az őszi hónapokban inkább a klasszikusok voltak hallhatóak pl. Szamárinduló. Zenészeink azonban nagyon figyelmesek és alkalmazkodnak a szezonhoz. Így most hétvégén hazafelé jövet a vonaton - mert hogy vonatra is felszállnak - egyszer csak a Jingle bells kezdő sorát véltem hallani... Ha november 20-án már ilyen átszellemülten játsszák a karácsonyi dalaikat - főleg a jingle bells idegesítő, tavaly magyarhonban is oda voltam érte, hogy minden áruházban ez szólt - tehát ha már most ilyen lelkesek, akkor én pár napon belül dallamra fogom őket gyilkolászni és erre fogom biztatni francia utastársaimat is. Öt éve nem volt ez ilyen súlyos, pedig aztán akkor nagyon árgus szemekkel figyeltem mindent, előfordult akkor is, hogy zenéltek, de inkább a folyosókon. Azóta sajnos többségük az újonnan érkezőkkel együtt beköltöztek a metrókocsikba...

*Lorant Deutsch. Francia színész, író. Gondolom nem sokan hallottak róla, pedig a mellett, hogy egy nagy sikerű könyv, a Metropolitan szerzője - amit megjelenése óta egész Franciaország olvas - magyar apával büszkélkedhet. Születési neve László Matekovics. A könyv egyébként párizs metró állomásain keresztül mutatja be a fővárost, aminek az író saját bevallása szerint fanatikusa. E mellett a színházban, tévében, moziban is találkozhatunk vele, persze nem a közönség soraiban...

heti hetes

Hétfőn úgy ébredtem, hogy nem aludtam. Egész éjjel fájt a fejem, a csodagyógyszer csak lassan hatott és 5 óra felé hagyott pár órára álomba merülni. Pedig aznap tényleg el akartam menni iskolába, be is állítottam az ébresztőt, na jó azt mindig beállítom, mert jó kinyomni és aludni tovább.

Kedden már a vonaton összefutottam egy osztrák és egy szlovák csoporttársammal, a suliban pedig egy amcsival és egy macedónnal kerültem össze. Jól elbeszélgettünk, csak kár hogy egyikünk sem tudta valójában mi a feladat. :) 

Szerdán almatortát készítettem. Almatortát csak akkor csináljatok, ha 1. rohadtul unjátok magatokat 2. egyedül fogjátok megenni, mert az nem poén hogy dolgozol vele és megeszik előled 3. van otthon alma.

Csütörtökön a dél-koreai reggelizési szokásokon ámultam el, amikor padtársam elmondta, hogy ők rizst meg levest esznek reggelire.

Pénteken meghozta a postás a szuperkonyhagépet.

Szombaton a Notre Dame de Paris-nál járt az ősz volt a téma. (lsd mellékelt ábrák)

Vasárnapról nem tudok írni, mert még csak szombat este van. E helyett hiányosságaimat pótolva elsőként 4 kép a St. Martin csatornáról, majd a fent említett Notre Dame és az ősz

főztünk, ettünk, visszajön(n)-e ?

Amit eddig csak tévéből láttam, most átélhettem élőben is. A teleshop helyszíne ezúttal a konyhánk volt, ahol az illetékes hölgy 2 óra alatt egy teljes menüt összedobott. Mindezt a Thermomix 31 2004 nevű potom 1000 euróba kerülő konyhagéppel. Csinált kenyértésztát, fagyit, halat, levest, szószt, zöldségeket. Tök jó, de nekem ennyi pénzért vásároljon is be és mosogassa is el magát. Azt azért megnézném, hogy egy ilyen termoizé mikor csinál olyan kajákat, mint én... :p

Szombaton leteszteltem a szaunát és akkor így most elég is volt a maradék 8 hónapra.
Akit esetleg itt-ott el fog a sárga irigység blogomat olvasva, annak halkan megsúgom, hogy ma például hányást savas gyomorváladékot (azért ez szebben hangzik) takarítottam, mert Bea beteg és egész nap hány. Már múltkor is akartam írni, aki esetleg hezitál gyermekvállalást illetően, annak segítek. Nem kell gyerek. Csak viszi a pénzt, eszik, öltözködik, beteg. Egy szép napon megtanul járni majd beszélni aztán egyre többet eszik, öltözködik, egyre több pénzt visz. Bár azt mondják, a kamaszkor jól van ki van találva, mert az azt megelőző évek alatt a szülők már megszeretik annyira a gyereket, hogy ne rakják ki. :D Egyébként bírom a beteg Beát - megint alliterálok - csendes, többnyire alszik, néha fel kell hányni és minden hányás után elnézést kér. Pedig büszke vagyok rá, még nem hányta le sem az ágyneműt, sem szőnyeget. :D Amúgy meg nosztalgikus, anno Goldi hasonló termékeit kellett eltüntetni. Ő meg nem is vette figyelembe, hogy könnyen takarítható helyre pakoljon ki. Volt neki egy kutyaháza, kint az erkélyen. Még a legfinomabb falatokkal sem lehetett rávenni, hogy bemenjen legalább csak körülnézni. A kutyaházat azóta eladtuk, de amíg megvolt, egyetlenegyszer ment be: hányni. Nem tudom, vehetjük-e véleménynyilvánításnak ezt, de legutóbb mikor ez eszembe jutott hatalmasat nevettem rajta.