normandia avagy játsszunk utazást igaziból

A hirtelen felindulásból beszerzett vonatjegyeimmel lelkesen indultam útnak, annak ellenére, hogy tudtam a szokásos hétvégi vasúti munkálatok megnehezítik majd a dolgomat. Az alapfelállás az volt, hogy felszállok a vonatra a következő állomáson át kell szálljak pótló buszra ,majd egy megállóval odébb vissza a vonatra. Ez még csak a hogyan jussunk el Párizsba történet, ami máris 1 órával kevesebb alvást jelentett. Aztán a terv ott borult, amikor a várt vonat késett, majd üzemzavar miatt hirtelen minden vonatott töröltek a következő 1 órában. A gond csak az volt, hogy nekem 1 óra múlva már a tenger felé kellett volna robogjak. Persze egy szem taxi nem volt az állomáson, szombat kora reggel lévén pont ez időben busz sem volt. (ez tipikus Vaucresson) Szerencsére nem sokára befordult egy taxi, leintettem, de a sofőr még gyorsan beugrott a pékségbe reggelit venni, persze a taxiórát már elindította, hadd járjon, amíg ő felvásárolja a fél boltot. Miután szerencsésen átszálltam az eredetileg is elérni tervezett vonatra, már beindultak a dolgok. De csak hogy a Paris-St-Lazare-on ismét elakadjanak. Normandiába tartó vonatom 15 perc késésben volt, de aztán mégis időben elindultunk. Viszont még a peronon bemondták, hogy nem megy Le Havre-ig, hanem az előtte lévő állomás (ami kb. 50 kilométer) lesz a végállomás. Már Párizst elhagytuk, amikor bemondták, hogy végül is még is csak elmegyünk Le Havre-ig.

 Megérkezvén azonnal buszra váltottam és Étretat-ba mentem. Hagyományosan útba ejtettem a turinform irodát, egyrészt mert az ilyen helyeken nagyon kedvesek az emberek, másrészt meg adnak szép színes térképet, amit hasznos tud lenni. Szívtam egy nagyot a sós levegőből és pár perc múlva már a tengerparton henyéltem. Természetesen csak pár percet, aztán megmásztam a híres szirteket, amiket Monet több alkalommal is megfestett. 

A déli piknikemhez egy sirály is csatlakozott, szemtelenül megközelítve ételeimet. Néhány óra után elégedetten indultam vissza Le Havreba, majd a buszon kiderült, hogy a G8 ellenes manifesztáció miatt, a buszok csak Le Havre határáig. És a határt tényleg úgy kell itt elképzelni, hogy 3 fa meg két bokor és egy országút. Le Havre meg valamerre arrafelé. Ilyenkor azért úgy megbecsüljük a térképeket. Még egy 60-as angol nő és társasága is letámadott, hogy merre kell menni, mondtam, hogy arra, és miután megkérdezte, hogy én ismerem-e itt ezt a helyet, mondtam, hogy igen l egalább 5 perce. Elindultam az említett irányba, de mivel pár perc után sem kezdett úgy "el havreosiadni" a környék, stoppoltam egyet és mint utóbb kiderült, jól tettem, ugyanis jó pár kilométert gyalogolhattam volna. Szerencsére pont a turinform mellett tettek ki, így rögtön beszereztem egy térképet. Elsőként az André Malraux modernművészeti múzeumba tértem be, majd tettem egy nagy sétát a város központjában. Egy tengerparti étteremben elfogyasztott vacsora után naplementét néztem, majd a couchsurfer hostommal benéztünk a koncertre, amit a G8 ellenes program keretében szerveztek.
A vasárnap reggeli parti séta nagyon hangulatos, kutyasétáltatók, futók, kitesurferek társaságát élvezheti az ember. Ha pedig elég kitartó, a világvégére is eljuthat. Ez ugyanis a sétány neve, és ha az ember egyszer odaért, egyből meg is érti, hogy miért. Egy délutáni alvás a parton, majd indulás a vonatra.

további képek itt

családi hétvége

A lassan már szokásosnak mondható szombati piknikemhez ezúttal Laurent és két fia Yann és Kelig is csatlakozott, illetve rövid ideig Damien is velünk volt. Miután a fiúk lefárasztottak fociban, Laurent kitalálta, hogy biciklizzünk be Párizsba. Az ötlet megvalósítása úgy nézett ki, hogy ő görkorival jött, én meg a fiúkkal biciklivel. Persze korival sokkal gyorsabban lehetett haladni, úgyhogy én meg jól lemaradtam a két fiúval. Élmény egy 8 és 6 évessel Párizs forgatagában biciklizni, de tényleg. Este két remek belga filmet néztünk meg, majd az egyszerűség kedvéért Laurent-éknál aludtam. Vasárnap délelőtt amíg Maryline uszodában, Laurent meg a piacon volt, rám maradt a két fiú megőrzésre. Szerencsére nagyon kedves és intelligens gyerekek, így nem volt gond velük. Sartrouville-be a meghívás délre szólt, ezért fél 1-kor már el is indultunk Nanterre-ből.

A családi összejövetel hozta szokásos formáját, rengeteg kaja, gyerekek játszanak, Blandine sztorizik. Ezúttal 20 liter festéket sikerült kiborítania a kocsijában... Délután Laurent és Maryline szóltak, hogy elugranak 1 órára, mert egy barátjuknak szülinapja van és én meg addig figyeljek a gyerekekre. Na 2,5 óra múlva vissza is értek, szóval már mindenki hazament, csak mi hárman a fiúkkal vártuk őket. Hozzá kell tegyem, tényleg nagyon jól nevelt gyerekek, ha egyszer úgy adódik, hogy gyerekem lesz, akkor én őket akarom :D

játsszunk utazást

Játsszunk utazást ! A Boribon könyvek szerzője, Marék Vera írása. Gyermekkorom Könyve, nagy k-val. Kívülről fújtam egykor, s talán még ma is menne. Szállóigévé vált mondatok, mint a "meleg még a kakaó?", meg a "nem-nem, nem lakunk mi olyan messze"...
Ismét bekukkantunk a francia hétköznapokba, ezúttal játsszunk utazást!
Az egyébként dinamikusan és előzékenyen, a magyar vezetőkhöz képest mindenképpen türelmesebb franciákról már korábban megtudtuk, hogy nem a parkolás az erősségük. Legalábbis, amit ők parkolásnak hívnak (itt leginkább a párhuzamos parkolást értem), az olykor igencsak eltér a Magyarországon megszokottól. Most a közlekedésben tapasztalható egyéb francia sajátosságokra térnék ki.
Főként Párizsra és környékére jellemzőek a szűk, egyirányú utcák. Ezzel még nem is volna túl nagy gond, de általában még egy parkoló sávot is beraknak a szélre. Eme tényezők kombinációjával születhetett meg a parkolás fenoménja. A sokszor ugyanis nem jelentéktelen forgalmat bonyolító utcákban gyorsan kell parkolni, így könnyen megeshet, hogy itt egy koccanás, ott egy horpadás, na most jól jönne azért egy visszapillantó tükör... A fővárosban ez megszokott, a helynyerés érdekében sokszor még a lökhárítót is leszerelik, sőt ha kell, hogy beférjen a kocsi, az előtte és mögötte álló autót kicsit meg is lökdösik.
Egy 2003-as adat szerint a francia férfiaknál 78, a nőknél 84 év a születéskor várható élettartam (Magyarországon ez kb. 68 és 77 év !). Több idős ember, több idős vezető.  Azonban a parkolási kritikáim inkább a fiatalabb nemzedéket illetik, az idősek inkább csak lassan mennek, és bőgetik a motort.
Tovább tárgyalva a témát, inkább vidéken megfigyelhető, hogy számos egyenrangú útkereszteződés található. Úgy rémlik, Magyarországon nem sok van, és hogy a meglévőket is inkább felszámolnák.
Az egész országban két olyan közlekedést érintő dolog van, ami bárkinek szemet szúrhat. Az első, hogy nincsenek sávok felfestve. Értem ezt úgy, hogy pl. párhuzamos közlekedésnél a közlekedési lámpáknál felfestik egy rövid szakaszon a sávokat elválasztó vonalat a lámpáig (pl. kanyarodósáv), de azon túl már nem. Az ellentétes irányú sávokat elválasztó fehér vonal azért szerencsére még megtalálható, bár vidéken nem túl nagy divat. Annak, aki ehhez nincs hozzászokva, sokkoló lehet a Charles de Gaulle -(korábban Étoile) tér. A Diadalív körüli körforgalom (igazából ez nem is körforgalom, hanem kör alakban futó forgalom) elméletben a világ első körforgalma, gyakorlatilag a második, mert a new york-iak beelőztek, de magát a rendszert Eugene Hénard francia építész dolgozta ki. 12 sugárút találkozik itt, azonban egyetlen ecsetvonást sem találhatunk. Autóval még sosem jártam ott, de hasonló élményben volt részem egy versailles-i körforgalomban. Itt legalább négy sáv futott egymás mellett, de vonalak természetesen nem voltak felfestve. Az igazat megvallva - és ezzel elérkeztünk a számomra legérthetetlenebb, logikátlanabb szabályhoz - vannak olyan körforgalmak, ahol találunk felfestést, de ezek stop vonalak, és megállásra kényszerítenek minket. Nem tudom mennyire egyedülálló ez a világon - bár nehezen képzelem el, hogy mások is vannak ilyen lököttek -, hogy körforgalomban jobbkéz szabályt alkalmazzák. Így engem, aki érkezem, beengednek, de nekem is be kell engedni, aki tőlem jobbról érkezik. Természetesen az egésznek az a vége, hogy nagy forgalom esetén egyszerűen beragadunk, mert mindenki a másikra vár. Jobb helyeken lámpával szabályozzák a körforgalmat, így csak a szembejövőkkel kell számolni. Elvétve találunk olyan körforgalmat is, ahol európai módon, elsőbbséget kell adnunk a már bennlévőnek.

A kép forrása a www.bebibolt.hu

 Az országot behálózzák az autópályák, így ha messzebbre indulunk (hozzáteszem, itt a távolság kb. 400 km felett kezdődik, addig minden közel van) választhatjuk a gyorsabb utat. Érdemes figyelembe venni azonban az ünnepeket, amikor biztos, hogy bedugul a forgalom. Ha tehetjük, szálljunk inkább vonatra (ugye a jólismert TGV). Párizsból az ország legtávolabbi pontjai (kb. 900km) is 4 óra alatt elérhetőek, de a nagyobb városok között direkt járatok is vannak. Ha pedig időben foglalunk, akkor - természetesen úti céltól függően - akár 15-20 euróért is vehetünk jegyeket mindenféle kedvezményre jogosító kártyák nélkül is. Ha mégis inkább autóval mennénk, jó üzlet a covoiturage. Ennek az a lényege, hogy ne legyen üres a kocsi, ha útnak indulunk. Több internetes oldalon is találhatunk fuvarokat, illetve ha van autónk, magunk is felajánlhatjuk a megmaradt helyeket. A vonathoz képest a nagy előnye, hogy az utolsó pillanatokban is remek árakon találhatunk covoiturage-t. Példának okáért, előző nap foglalt vonatjegy átlag több, mint 100 euró is lehet, míg ugyan erre az útra kb. 15-20 euróért találhatunk covoiturage-t.
Az ország területi nagysága lévén, jelentős belföldi repülőforgalmat bonyolít. Erről nincs túl sok információm, de a biztonsági ellenőrzésekre gondolva, csak akkor érheti meg a repülőt választani, ha nincs közvetlen vonat járat. Más különben sem időben, sem pénzben nem gazdaságosabb.
A főváros tömegközlekedése külön posztot érdemelne, de korábban már írtam is róla, így most ezt nem boncolgatom, de a gyalogosokról azért megemlékeznék...

Állítólag, a franciáknak van egy olyan törvénye, hogy a gyalogos bárhol átmehet az úton. Hogy ez igaz-e vagy nem, nem tudom, de mindenesetre élnek ezzel a lehetőséggel A dolog mente a következő: látványosan hajolgatunk be az útra, figyelve, hogy közeledik-e jármű, majd intünk neki, mintha taxit akarnánk leinteni, ezzel kényszerítve a lassításra és megállásra és egyúttal megköszönve, hogy bizony átenged minket. Az autósok egyébként fel vannak erre készülve, ma például gyalog tartottam hazafelé, amikor megálltam a piros jelzésnél, ám egy autós leintegetett a járdáról, holott neki zöld lámpája volt.
Végezetül pedig, ha már integetés... A helyi járatos buszok csak akkor állnak meg, ha leintjük őket. Így aki a buszmegállóban mélázgat, ugyanúgy lekésheti buszát, mint aki késve érkezik futva. Azért is hagytam ezt a végére, hogy egy pozitívummal zárjak. Sokszor ugyanis a buszok feleslegesen állnak meg, ezzel pedig időt veszítenek. Az pedig az utasok érdeke is, hogy időben érjék el céljukat. Aki pedig késve érkezik, annak ideje megtanulnia, hogy a buszok, olyanok, mint a vonatok. És a vonat nem vár...

Toulon és Bourges

Mikor végre elérkezett a várva várt április 18., egy almatortával elindultam és az országot átszelve röpke 4 óra és 900 km után megérkeztem Toulonba. Irene és Christian fogadott, vacsoráztunk és megmutatták a házat.

Bourges és Toulon

Toulon és környéke

Másnap aztán belecsaptunk a lecsóba. Reggel hajóra szálltunk és a Toulon-nal szemben található St-Mandrier félszigetre mentünk. Egy francia-olasz temető megtekintése után körbetúráztuk a szigetet. Túránk során egyik oldalunkon erdők és hegyek, másik oldalon pedig a tenger terült el, a horizonton pedig sejteni lehetett Afrika partjainak körvonalait.

A harmadik napon tengermentes túránk volt. Az Alpok déli vonulatainak egy apró részét jártuk be. Célunk egy vízesés felkutatása volt. A mellékelt mutatja, hogy sikerrel jártunk. (A mellékelte térképen Signes közelében)

Csütörtökön Six-Fours-les-Plages erdejét vettük a nyakunkba, vagy inkább ő vett minket a nyakába, a környék legmagasabb pontjára érve ugyanis lenyűgöző panoráma tárul a szemünk elé. Előttünk terült el Toulon és környéke, bár Marseilles-t nem nagyon lehetett látni az időjárási viszonyok miatt. 

A napot és egyben a hetet is Île du Petit Gaou apró szigetének körbejárásával zártuk. (A térképen Le Brusc mellett, de külön nincs feltüntetve)

Az utolsó nap egyik élménye volt, hogy amikor már annyira odavoltam a tengerért, hogy hajót akartam venni, meg odaköltözni, akkor eljött az ebédidő. A kis ebédes dobozkám fedelének levétele után, pedig az imádott tenger lakói köszöntek vissza - szerencsére legalább már nem éltek. A kuszkusz jó, paradicsommal főleg, kagyló oké, még a kis ráklárvákat is lenyeltem volna, de a poliplábacskáknál egy kb. "How much ??" lottóreklám fejet betoltam. A többiek persze kétpofára zabáltak - már elnézést, de ez így korrektül lefedi az eseményt - aztán lassan rájöttek, hogy én "rántotthúsföldről" jöttem és nem ápolok éppen felemelő kapcsolatot a polipokkal...

Az egy hét alatt sokat nosztalgiáztunk, ami azért kicsit vicces, hiszen Irenékkel csak szeptember óta ismerjük egymást. Sokat meséltek nekem a régi időkről, a gyerekekről, a családról. Nyár előtt már csak egyszer találkozom velük, egy családi hétvégén 2 hét múlva, aztán ők elutaznak pár hónapra.

Péntek délutánomat süti sütéssel töltöttem. Elméletileg szombat reggel pontban 9 órakor Nanterre-ből indultunk volna Bourges-ba. Én - a notórius késő.... - 8.50-kor vártam a Nanterre RER állomáson. 9.10-kor megjelent Laurent, hogy Florianék csak 20 perc múlva érkeznek. Miért is nem lepődtem meg... Persze amikor Florian és barátnője, Sandra megérkeztek, még boltba mentünk, meg teát ittunk. Annyira jellemző... 10 óra körül végre sikerült is útnak indulnunk...

Április 20-25 Bourges-ban a tavaszi fesztivál ideje (Festival du Printemps de Bourges), ami az évben az első legnagyobb zenei fesztivál az országban. A város központjában éttermekben, bárokban amatőr együttesek lépnek fel, a színpadi fizetős részlegben pedig ismertebb előadókat hallgathatunk.

Amikor megérkeztünk Damien éppen nagy főzésben volt, de ő is, mint mindenki más, oda meg vissza volt a csokis sütimtől meg muffinjaimtól :D Ebéd után aztán a közeli parkban sziesztáztunk, Damien azonban nem tartott velünk, mert éjjel megint líbia bevetésre kellett mennie. Az este és az éjszaka jól és gyorsan telt, csak úgy párologtak a sörök a poharakból és végül találtunk egy nagyon jó reggae koncertet, ahol hajnali 3-ig csápoltunk.

Damien

Léna, Romain és én

Florian

természetesen egyik kellék sem a mienk volt

Másnap korainak mondható 11 óra körül Laurent-nal elindultunk a piacra. Damien ugyan is mindenkinek írt sms-t, hogy szerezzük be az ebédhez valót. Természetesen a közelebbi piac zárva volt, így sétálhatunk 20 percet a másikra. A tengergyümölcsei stand láttán Laurent-ból elszállt másnapossága és lelkesen kezdte kínálgatni nekem a nagy víz élőlényeit. Végül vett 1-1 amande de mer (tenger mandulája) kagylót (glycymeris glycymeris, ha valakinek ez többet mond....), kalmárt és egy maréknyi garnélarákot, hogy majd vásárlás közben elcsipegetjük. Így is lett. Gyorsan kiszürcsöltük a kagylót, vagy nem is tudom, hogy lehetne leírni azt a cselekvést, ahogy elfogyasztottuk annak tartalmát, majd csipegettük a rákokat és mire hazaindultunk volna már el is fogytak a rákocskák. Egyébként a garnélarákokkal nincs semmi gond, mivel mi unblokk egészben ettük, kicsit néha szúrtak a kis csápjai meg lábai, de egészen finom karakteres íze volt. Majd egyszer összeállítok egy listát a kulináris élményeimről. Mire hazaértünk Damien is visszaért a munkából és már javában sült az ünnepi bárány. Ezúttal délutáni sziesztánknak az eső korai véget vetett. Öröm az ürömben, hogy így Laurent neki állhatott elkészíteni a kalmárt, amit paradicsomos szósszal és tésztával tálalt. Kalmárt egyetek nyugodtan, nincs nagyon "tenger íze", mint mondjuk a rákoknak, sokkal inkább halfilére hajaz, és ha jól van megfőzve, akkor nem is rágós. Az esti program keretében ezúttal a legtöbb időt egy rock koncerten töltöttük. 

Egyébként elég sokan voltunk. Damien volt a házigazda, ott volt két testvére Richard és Florian, illetve az ő barátnőik Cybil és Sandra. Damien német lakótársa Friedrike, neki egy barátnője Kristin, Laurent és jómagam. Így kilencen aludtunk szerteszét a lakásban, a koncertek alatt pedig még csatlakozott hozzánk Léna és Romain, akik Kristin barátai.

Hétfőre elméletileg borkóstolás, étterem, meg 11 órai indulás volt betervezve. Ez ott bukott el, hogy 5 órakor volt lámpaoltás és volt, aki még délben aludt... Meg aztán, én személy szerint nem is vágytam túlzottan borra ,meg sörre sem, csak vízre... :D Végül csak az éttermet tartottuk meg programként, viszont próbálj meg franciákkal úgy enni, hogy nem iszol bort... Na meg eleve, egyél annyit, amennyit ők. Már a baguette+pástétom előételnél jól laktam, utána jött egy tejszínes mártásos halas történet, meg marhahús, de vagy mindegyikből 5 adagnyi (ekkor már csak hatan voltunk). Az asztal közepére lerakták a kaját egy nagy tálba és akkor "fais comme chez toi" (=érezd magad otthon). A hagyomány szerint nem lehet addig felállni az asztaltól, amíg minden el nem fogyott, így ettünk, hogy szabadulhassunk. Egyébként sem, de enyhe másnapossággal főleg nem vagyok az a nagyevő, szóval voltak kellemes perceim. Hozzáteszem, hülye hagyományaik vannak, kis híján visszasírtam a locsolást. Majd, amikor kitunkoltad friss baguettel a tányérod és azt hiszed megmenekültél, jönnek a sajtok és úgy lazán 4-5 félét rákotornak a tányérodra. A második kecskesajt fogyasztása közben, azonban rájössz, hogy te bizony éhes vagy és szerencsédre ez a lendület kitart a Charlotte elnevezésű sütiig, meg a hozzátartozó vanília öntetig (creme anglaise, hogy pontos legyek) és gyümölcsökig. A hab a tortán - mármint nem szószerint - az volt, hogy sietni is kellett az evéssel mert ki-ki vonatra szállt, vagy covoiturage-zsal ment haza (ez olyan telekocsi/autó, ha ismeritek).

Hazafelé már csak ketten jöttünk Laurent-nal. Mivel hétfő este mindenki jött vissza Párizsba, este 9 volt, mire hazaértünk. Vagyis 4 órát jöttünk a szokásos 2,5 helyett. Érzékeny búcsút vettünk, Laurent mondta, hogy már azon gondolkodik, legközelebb mivel rukkoljon elő kaja ügyben. Sajnos még teknőslevest, rántottbékát, sült lovat és tehénszemet sem ettem, így én nem félek, hogy találni fog valamit...