Játsszunk utazást ! A Boribon könyvek szerzője, Marék Vera írása. Gyermekkorom Könyve, nagy k-val. Kívülről fújtam egykor, s talán még ma is menne. Szállóigévé vált mondatok, mint a "meleg még a kakaó?", meg a "nem-nem, nem lakunk mi olyan messze"...
Ismét bekukkantunk a francia hétköznapokba, ezúttal játsszunk utazást!
Az egyébként dinamikusan és előzékenyen, a magyar vezetőkhöz képest mindenképpen türelmesebb franciákról már korábban megtudtuk, hogy nem a parkolás az erősségük. Legalábbis, amit ők parkolásnak hívnak (itt leginkább a párhuzamos parkolást értem), az olykor igencsak eltér a Magyarországon megszokottól. Most a közlekedésben tapasztalható egyéb francia sajátosságokra térnék ki.
Főként Párizsra és környékére jellemzőek a szűk, egyirányú utcák. Ezzel még nem is volna túl nagy gond, de általában még egy parkoló sávot is beraknak a szélre. Eme tényezők kombinációjával születhetett meg a parkolás fenoménja. A sokszor ugyanis nem jelentéktelen forgalmat bonyolító utcákban gyorsan kell parkolni, így könnyen megeshet, hogy itt egy koccanás, ott egy horpadás, na most jól jönne azért egy visszapillantó tükör... A fővárosban ez megszokott, a helynyerés érdekében sokszor még a lökhárítót is leszerelik, sőt ha kell, hogy beférjen a kocsi, az előtte és mögötte álló autót kicsit meg is lökdösik.
Egy 2003-as adat szerint a francia férfiaknál 78, a nőknél 84 év a születéskor várható élettartam (Magyarországon ez kb. 68 és 77 év !). Több idős ember, több idős vezető. Azonban a parkolási kritikáim inkább a fiatalabb nemzedéket illetik, az idősek inkább csak lassan mennek, és bőgetik a motort.
Tovább tárgyalva a témát, inkább vidéken megfigyelhető, hogy számos egyenrangú útkereszteződés található. Úgy rémlik, Magyarországon nem sok van, és hogy a meglévőket is inkább felszámolnák.
Az egész országban két olyan közlekedést érintő dolog van, ami bárkinek szemet szúrhat. Az első, hogy nincsenek sávok felfestve. Értem ezt úgy, hogy pl. párhuzamos közlekedésnél a közlekedési lámpáknál felfestik egy rövid szakaszon a sávokat elválasztó vonalat a lámpáig (pl. kanyarodósáv), de azon túl már nem. Az ellentétes irányú sávokat elválasztó fehér vonal azért szerencsére még megtalálható, bár vidéken nem túl nagy divat. Annak, aki ehhez nincs hozzászokva, sokkoló lehet a Charles de Gaulle -(korábban Étoile) tér. A Diadalív körüli körforgalom (igazából ez nem is körforgalom, hanem kör alakban futó forgalom) elméletben a világ első körforgalma, gyakorlatilag a második, mert a new york-iak beelőztek, de magát a rendszert Eugene Hénard francia építész dolgozta ki. 12 sugárút találkozik itt, azonban egyetlen ecsetvonást sem találhatunk. Autóval még sosem jártam ott, de hasonló élményben volt részem egy versailles-i körforgalomban. Itt legalább négy sáv futott egymás mellett, de vonalak természetesen nem voltak felfestve. Az igazat megvallva - és ezzel elérkeztünk a számomra legérthetetlenebb, logikátlanabb szabályhoz - vannak olyan körforgalmak, ahol találunk felfestést, de ezek stop vonalak, és megállásra kényszerítenek minket. Nem tudom mennyire egyedülálló ez a világon - bár nehezen képzelem el, hogy mások is vannak ilyen lököttek -, hogy körforgalomban jobbkéz szabályt alkalmazzák. Így engem, aki érkezem, beengednek, de nekem is be kell engedni, aki tőlem jobbról érkezik. Természetesen az egésznek az a vége, hogy nagy forgalom esetén egyszerűen beragadunk, mert mindenki a másikra vár. Jobb helyeken lámpával szabályozzák a körforgalmat, így csak a szembejövőkkel kell számolni. Elvétve találunk olyan körforgalmat is, ahol európai módon, elsőbbséget kell adnunk a már bennlévőnek.
Ismét bekukkantunk a francia hétköznapokba, ezúttal játsszunk utazást!
Az egyébként dinamikusan és előzékenyen, a magyar vezetőkhöz képest mindenképpen türelmesebb franciákról már korábban megtudtuk, hogy nem a parkolás az erősségük. Legalábbis, amit ők parkolásnak hívnak (itt leginkább a párhuzamos parkolást értem), az olykor igencsak eltér a Magyarországon megszokottól. Most a közlekedésben tapasztalható egyéb francia sajátosságokra térnék ki.
Főként Párizsra és környékére jellemzőek a szűk, egyirányú utcák. Ezzel még nem is volna túl nagy gond, de általában még egy parkoló sávot is beraknak a szélre. Eme tényezők kombinációjával születhetett meg a parkolás fenoménja. A sokszor ugyanis nem jelentéktelen forgalmat bonyolító utcákban gyorsan kell parkolni, így könnyen megeshet, hogy itt egy koccanás, ott egy horpadás, na most jól jönne azért egy visszapillantó tükör... A fővárosban ez megszokott, a helynyerés érdekében sokszor még a lökhárítót is leszerelik, sőt ha kell, hogy beférjen a kocsi, az előtte és mögötte álló autót kicsit meg is lökdösik.
Egy 2003-as adat szerint a francia férfiaknál 78, a nőknél 84 év a születéskor várható élettartam (Magyarországon ez kb. 68 és 77 év !). Több idős ember, több idős vezető. Azonban a parkolási kritikáim inkább a fiatalabb nemzedéket illetik, az idősek inkább csak lassan mennek, és bőgetik a motort.
Tovább tárgyalva a témát, inkább vidéken megfigyelhető, hogy számos egyenrangú útkereszteződés található. Úgy rémlik, Magyarországon nem sok van, és hogy a meglévőket is inkább felszámolnák.
Az egész országban két olyan közlekedést érintő dolog van, ami bárkinek szemet szúrhat. Az első, hogy nincsenek sávok felfestve. Értem ezt úgy, hogy pl. párhuzamos közlekedésnél a közlekedési lámpáknál felfestik egy rövid szakaszon a sávokat elválasztó vonalat a lámpáig (pl. kanyarodósáv), de azon túl már nem. Az ellentétes irányú sávokat elválasztó fehér vonal azért szerencsére még megtalálható, bár vidéken nem túl nagy divat. Annak, aki ehhez nincs hozzászokva, sokkoló lehet a Charles de Gaulle -(korábban Étoile) tér. A Diadalív körüli körforgalom (igazából ez nem is körforgalom, hanem kör alakban futó forgalom) elméletben a világ első körforgalma, gyakorlatilag a második, mert a new york-iak beelőztek, de magát a rendszert Eugene Hénard francia építész dolgozta ki. 12 sugárút találkozik itt, azonban egyetlen ecsetvonást sem találhatunk. Autóval még sosem jártam ott, de hasonló élményben volt részem egy versailles-i körforgalomban. Itt legalább négy sáv futott egymás mellett, de vonalak természetesen nem voltak felfestve. Az igazat megvallva - és ezzel elérkeztünk a számomra legérthetetlenebb, logikátlanabb szabályhoz - vannak olyan körforgalmak, ahol találunk felfestést, de ezek stop vonalak, és megállásra kényszerítenek minket. Nem tudom mennyire egyedülálló ez a világon - bár nehezen képzelem el, hogy mások is vannak ilyen lököttek -, hogy körforgalomban jobbkéz szabályt alkalmazzák. Így engem, aki érkezem, beengednek, de nekem is be kell engedni, aki tőlem jobbról érkezik. Természetesen az egésznek az a vége, hogy nagy forgalom esetén egyszerűen beragadunk, mert mindenki a másikra vár. Jobb helyeken lámpával szabályozzák a körforgalmat, így csak a szembejövőkkel kell számolni. Elvétve találunk olyan körforgalmat is, ahol európai módon, elsőbbséget kell adnunk a már bennlévőnek.
 |
| A kép forrása a www.bebibolt.hu |
Az országot behálózzák az autópályák, így ha messzebbre indulunk (hozzáteszem, itt a távolság kb. 400 km felett kezdődik, addig minden közel van) választhatjuk a gyorsabb utat. Érdemes figyelembe venni azonban az ünnepeket, amikor biztos, hogy bedugul a forgalom. Ha tehetjük, szálljunk inkább vonatra (ugye a jólismert TGV). Párizsból az ország legtávolabbi pontjai (kb. 900km) is 4 óra alatt elérhetőek, de a nagyobb városok között direkt járatok is vannak. Ha pedig időben foglalunk, akkor - természetesen úti céltól függően - akár 15-20 euróért is vehetünk jegyeket mindenféle kedvezményre jogosító kártyák nélkül is. Ha mégis inkább autóval mennénk, jó üzlet a covoiturage. Ennek az a lényege, hogy ne legyen üres a kocsi, ha útnak indulunk. Több internetes oldalon is találhatunk fuvarokat, illetve ha van autónk, magunk is felajánlhatjuk a megmaradt helyeket. A vonathoz képest a nagy előnye, hogy az utolsó pillanatokban is remek árakon találhatunk covoiturage-t. Példának okáért, előző nap foglalt vonatjegy átlag több, mint 100 euró is lehet, míg ugyan erre az útra kb. 15-20 euróért találhatunk covoiturage-t.
Az ország területi nagysága lévén, jelentős belföldi repülőforgalmat bonyolít. Erről nincs túl sok információm, de a biztonsági ellenőrzésekre gondolva, csak akkor érheti meg a repülőt választani, ha nincs közvetlen vonat járat. Más különben sem időben, sem pénzben nem gazdaságosabb.
A főváros tömegközlekedése külön posztot érdemelne, de korábban már írtam is róla, így most ezt nem boncolgatom, de a gyalogosokról azért megemlékeznék...
Az ország területi nagysága lévén, jelentős belföldi repülőforgalmat bonyolít. Erről nincs túl sok információm, de a biztonsági ellenőrzésekre gondolva, csak akkor érheti meg a repülőt választani, ha nincs közvetlen vonat járat. Más különben sem időben, sem pénzben nem gazdaságosabb.
A főváros tömegközlekedése külön posztot érdemelne, de korábban már írtam is róla, így most ezt nem boncolgatom, de a gyalogosokról azért megemlékeznék...
Állítólag, a franciáknak van egy olyan törvénye, hogy a gyalogos bárhol átmehet az úton. Hogy ez igaz-e vagy nem, nem tudom, de mindenesetre élnek ezzel a lehetőséggel A dolog mente a következő: látványosan hajolgatunk be az útra, figyelve, hogy közeledik-e jármű, majd intünk neki, mintha taxit akarnánk leinteni, ezzel kényszerítve a lassításra és megállásra és egyúttal megköszönve, hogy bizony átenged minket. Az autósok egyébként fel vannak erre készülve, ma például gyalog tartottam hazafelé, amikor megálltam a piros jelzésnél, ám egy autós leintegetett a járdáról, holott neki zöld lámpája volt.
Végezetül pedig, ha már integetés... A helyi járatos buszok csak akkor állnak meg, ha leintjük őket. Így aki a buszmegállóban mélázgat, ugyanúgy lekésheti buszát, mint aki késve érkezik futva. Azért is hagytam ezt a végére, hogy egy pozitívummal zárjak. Sokszor ugyanis a buszok feleslegesen állnak meg, ezzel pedig időt veszítenek. Az pedig az utasok érdeke is, hogy időben érjék el céljukat. Aki pedig késve érkezik, annak ideje megtanulnia, hogy a buszok, olyanok, mint a vonatok. És a vonat nem vár...
Végezetül pedig, ha már integetés... A helyi járatos buszok csak akkor állnak meg, ha leintjük őket. Így aki a buszmegállóban mélázgat, ugyanúgy lekésheti buszát, mint aki késve érkezik futva. Azért is hagytam ezt a végére, hogy egy pozitívummal zárjak. Sokszor ugyanis a buszok feleslegesen állnak meg, ezzel pedig időt veszítenek. Az pedig az utasok érdeke is, hogy időben érjék el céljukat. Aki pedig késve érkezik, annak ideje megtanulnia, hogy a buszok, olyanok, mint a vonatok. És a vonat nem vár...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése