8 rue chapu

Hétfőn folytattam az egyetemi bolyongást. Miután a nő3 által adott telefonszámon hétfőre egyeztettem egy időpont, nő4 fogadott és elmondta a teendőket. Egy kérdésemre nem tudott választ adni, ezért mondta, hogy menjek egy emelettel feljebb és ott keresem a MIME irodát. A térkép szerint a MIME iroda a 08-as terem, csakhogy meglepő módon pont a 08-as terem hiányzott. Kicsit olyan 9 és 3/4-ik vágány érzésem volt. Balra 07, jobbra 09. Aztán megkérdeztem nő5-t, hogy fussak-e neki a falnak, mint Harry Potter, vagy meg kell kocogtatni balról a harmadik téglát, esetleg a faliújság mögötti titkos átjárót próbáljam. Erre nő5 nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy a térkép rossz, nem is a 08-as terem a MIME, de mindegy is, mert még zárva van, jöjjek vissza máskor. De annyival előrébb vagyunk, hogy áprilisig semmi dolgom ez ügyben. Leszámítva a bizonyítvány fordítást. Ja igen, jártam pénteken a fordítónál. Ez sem egyszerű eset.

Telefonos egyeztetés után péntek 10 órában maradtunk, ami a két helyszín közötti távolságot tekintve annyit jelentett, hogy ismét korán kellett keljek. Persze a vonatnak megint meg kellett állni útközben, mert a pályaudvaron még nem tudták fogadni, köszönhetően ennek a legalább 15 perces kényszerpihenőnek, 10 órakor még bőven a metróban csücsültem. Aztán meg vágtáztam végig a Boulevard Exelmans-on egészen a 8 rue Chapu-ig. A fordító - akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk ezentúl Annának - nagyon kedves volt, rögtön kabátom és sálam levetésére szólított fel, majd kávéval és hellyel kínált. Azt, hogy a saját kávéját mikor és hogyan tudta meginni, ráadásul előbb mint én, nem tudom, mert végig mesélt. 1977-ben ment férjhez, de többet voltak külföldön, mint Párizsban. A lakását nem rég újította fel teljesen, így kicsit káosz volt még, az asztal sem így szokott lenni, de hát másnapra vendégeket vár és már átrendezte. Egyébként egyedül él, mert a lánya Normandiában tanít. Kérdésemre, hogy a lánya már itt született-e, azt felelte; nem, mert akkor éppen Ljubljanában voltunk. Két mondat erejéig lehetőséget kaptam, hogy én is meséljek az életemről, aztán egy halom újságot szórt elém, hogy ő gyorsan megcsinálja a fordítást, hogy ne kellejen vasárnap visszamenjek, mert a jövő héten műtéte lesz, meg majd tavasszal is, szóval majd akkor felhív, hogy pontosan mikor megy a kórházba, és megbeszéljük mikor mehetek a többi papír miatt. Az ott töltött egy órából kb. 10 percet alatt megcsinálta a fordítást, a többiben meg pont 50 percnyi meséléssel többet tudtam meg az életéről, mint terveztem. Egyébként furcsa volt besétálni egy tipikus párizsi lakásba és magyarul beszélni  ráadásul magyarul válaszoltak is...

A szerdai havazás rekordmennyiségű 1987 óta nem látott 11 cm-es hópaplannal lepte el Párizst. Ennek örömére néhány kép (igen, direkt van csukva a szemem, nagyon sütött a nap):