Terveztem, hogy csütörtökön korábban kelek, de azért ez a 7 órai kelés szíven ütött, nekem kellett ugyanis iskolába vinni a gyereket. Ugyanakkor profitáltam az ajándékba kapott időből és az első vonattal Párizsba mentem, hogy megvegyek egy ajándékot. Az internet szerint a bolt ott volt egy utcára a pályaudvartól, ám amikor bementem az épületbe és mondtam, hogy mit keresek, a nő kedvesen mosolyogva közölte velem, hogy az a bolt nem létezik, legalábbis itt nem és nem is tudja hol lehet, de nyugodjak meg, nem én vagyok az első, aki keresi. Képzelhetitek milyen nyugodt voltam. Gondoltam elnézek akkor a Fnac-ba, de mivel korán voltam, és Párizsban az üzletek többsége csak 10 órakor nyit, inkább elugrottam a Trocadéro-ra, hogy megnézzem az Öreg Hölgy hogy feszít a végtelen hómezőn.
Persze már odajutni sem volt egyszerű, mert a 9-es metrón fennakadások voltak, ami a valóságban úgy nyilvánult meg, hogy heringparti volt a metrón. Egy RATP munkatárs irányította a népet és egyúttal nyugtatta is, hogy aki erre nem fér fel, majd a következővel mehet. Az egész olyan volt, mint amilyen a mentőcsónakokba beszállás lehetett a Titanicon. A második szerelvényre már én is bepréseltem magam, a Trocadéro-ra megérkezve pedig lezárt kijárat fogadott, így kerülnöm kellett. Ha azt hittem, hogy megpróbáltatásaim aznapra véget is értek, tévedtem... Tervben volt, hogy benézek az egyetemre, ahhoz azonban át kellett szálljak RER-re. Persze az RER-en is fennakadások voltak, késésben volt, várni kellett, amikor meg megérkezett, jól tömve volt. Szerencsére befértem és egy chatelet-i átszállás után rövidesen meg is érkeztem az egyetem épületéhez. Egyből a fogadó irodához indultam, elmondtam hogy informálódni szeretnék. A hölgy - ezentúl nő1 - nagyon kedves volt, elmondta, hogy ehhez el kell menni máshova azzal kezembe nyomott egy térképet ráfirkálta, hogy merre kell menni a CAIO-hoz, ami a K épületben található. Megköszöntem és a térképpel a kezembe elmentem a K épületbe. Ott megkeresten a nő2-t, aki szintén nagyon kedves volt és mondta, hogy nekem a fogadó irodába kell mennem. De hát onnan jövök! Nem baj... Azzal elvette a térképem és visszafelé nyilakkal berajzolta, hogy merre találok vissza, illetve kaptam egy katalógust a képzésekről. Közben az Atrium épületét keresztezve leállítottak, hogy írjak alá egy petíciót. A takarítók sztrájkoltak munkájuk nagyobb megbecsülése érdekében. A sztrájk abban nyilvánult meg, hogy minden kuka körül 2 méteres körzetben szemét volt. Ezután folytattam utam a fogadó irodába. Ott mondtam nő1-nek, hogy a nő2 visszaküldött. Rám mosolygott és azt mondta: Semmi baj, ez esetben fáradjon a szomszéd helyiségbe. A szomszéd helyiségben nő3 elkezdte magyarázni a dolgokat, de úgy mintha egy bemagolt verset mondana, közben végig kedvesen mosolygott. Aztán megcsörrent a telefonja, 10 percet magyarázott és rendszeresen rám mosolygott ezzel is érzékeltetve, hogy nem felejtett el. Miután lerakta, folytatta a magyarázást, ami ezúttal sem tartott sokáig egy második telefonhívás miatt. Végül bejelentette, hogy ez igazából nem az ő területe, hanem menjek az Atriumba és ott keresem a JO7-es ajtót, de ma zárva vannak, úgy hogy ad egy telefonszámot, hívjam fel őket. Összegezve bejártam az egyetemet, azért, hogy visszamenjek oda, ahonnan elindultam, hogy kiderüljön, hogy másnap hívhatom fel őket, és akkor ők megmondják, hogy hétfőn 9.30-tól mehetek. Mindezt végig kedvesen mosolyogva, hogy az ember szinte örül, hogy mennyit foglalkoznak vele.
Hazafelé visszanéztem a Fnac-ba, ahol azonban elfogyott, amit kerestem és javasolták, hogy nézzem meg az utca túl oldalán lévő üzletben, ott viszont nem volt olyan, amilyet akartam. Végül is hazajöttem és a szomszédos boltban megtaláltam az ajándékot. Úgy látszik tartoztam egy úttal az ördögnek, egy jó hosszúval...
Persze már odajutni sem volt egyszerű, mert a 9-es metrón fennakadások voltak, ami a valóságban úgy nyilvánult meg, hogy heringparti volt a metrón. Egy RATP munkatárs irányította a népet és egyúttal nyugtatta is, hogy aki erre nem fér fel, majd a következővel mehet. Az egész olyan volt, mint amilyen a mentőcsónakokba beszállás lehetett a Titanicon. A második szerelvényre már én is bepréseltem magam, a Trocadéro-ra megérkezve pedig lezárt kijárat fogadott, így kerülnöm kellett. Ha azt hittem, hogy megpróbáltatásaim aznapra véget is értek, tévedtem... Tervben volt, hogy benézek az egyetemre, ahhoz azonban át kellett szálljak RER-re. Persze az RER-en is fennakadások voltak, késésben volt, várni kellett, amikor meg megérkezett, jól tömve volt. Szerencsére befértem és egy chatelet-i átszállás után rövidesen meg is érkeztem az egyetem épületéhez. Egyből a fogadó irodához indultam, elmondtam hogy informálódni szeretnék. A hölgy - ezentúl nő1 - nagyon kedves volt, elmondta, hogy ehhez el kell menni máshova azzal kezembe nyomott egy térképet ráfirkálta, hogy merre kell menni a CAIO-hoz, ami a K épületben található. Megköszöntem és a térképpel a kezembe elmentem a K épületbe. Ott megkeresten a nő2-t, aki szintén nagyon kedves volt és mondta, hogy nekem a fogadó irodába kell mennem. De hát onnan jövök! Nem baj... Azzal elvette a térképem és visszafelé nyilakkal berajzolta, hogy merre találok vissza, illetve kaptam egy katalógust a képzésekről. Közben az Atrium épületét keresztezve leállítottak, hogy írjak alá egy petíciót. A takarítók sztrájkoltak munkájuk nagyobb megbecsülése érdekében. A sztrájk abban nyilvánult meg, hogy minden kuka körül 2 méteres körzetben szemét volt. Ezután folytattam utam a fogadó irodába. Ott mondtam nő1-nek, hogy a nő2 visszaküldött. Rám mosolygott és azt mondta: Semmi baj, ez esetben fáradjon a szomszéd helyiségbe. A szomszéd helyiségben nő3 elkezdte magyarázni a dolgokat, de úgy mintha egy bemagolt verset mondana, közben végig kedvesen mosolygott. Aztán megcsörrent a telefonja, 10 percet magyarázott és rendszeresen rám mosolygott ezzel is érzékeltetve, hogy nem felejtett el. Miután lerakta, folytatta a magyarázást, ami ezúttal sem tartott sokáig egy második telefonhívás miatt. Végül bejelentette, hogy ez igazából nem az ő területe, hanem menjek az Atriumba és ott keresem a JO7-es ajtót, de ma zárva vannak, úgy hogy ad egy telefonszámot, hívjam fel őket. Összegezve bejártam az egyetemet, azért, hogy visszamenjek oda, ahonnan elindultam, hogy kiderüljön, hogy másnap hívhatom fel őket, és akkor ők megmondják, hogy hétfőn 9.30-tól mehetek. Mindezt végig kedvesen mosolyogva, hogy az ember szinte örül, hogy mennyit foglalkoznak vele.
Hazafelé visszanéztem a Fnac-ba, ahol azonban elfogyott, amit kerestem és javasolták, hogy nézzem meg az utca túl oldalán lévő üzletben, ott viszont nem volt olyan, amilyet akartam. Végül is hazajöttem és a szomszédos boltban megtaláltam az ajándékot. Úgy látszik tartoztam egy úttal az ördögnek, egy jó hosszúval...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése