háború és béke

Miután megvettem A párizsi metró jegyek rövid története (Petite histoire du ticket de métro parisien) című régóta áhított könyvet, úgy gondoltam elmegyek a Szt. Martin csatornához és annak partján beleolvasok. Már a metrón feltűnt a mellettem ülő, láthatóan nem napbarnított testes fiatalember, aki ölében egy piros zászlót szorongatott. Aztán amikor a République téren leszálltam a metróból, a téren hatalmas tömeg fogadott. A tunéziai zászlók aztán segítettek. 

forradalmi hangulat

Tunézia légterét lezárták, az államfő lemondását követelik - azóta azt hiszem ki is neveztek egy ideiglenes államfőt - továbbá az elmúlt napokban rendszeressé váltak a zavargások. Mindez csupán annyiban kapcsolódik történetünkhöz, hogy az itteni bevándorók szimpátia tüntetést szerveztek, melynek keretében a Place de la République-től Párizs központjáig, a Châtelet-ig vonultak. Valószínű az is közrejátszott a megmozdulás megszervezésében, hogy a héten Párizs tunéziai nagykövetségére feltehetőleg egy Molotov-koktélt dobtak. 

Az érintett helyszíneken és útvonalakon fokozott rendőri készültség volt. Huszonévesek másztak a téren lévő szabadság szoborra és anyaországuk zászlóját lengették, miközben Tunéziát éltették. Párizson kívül Franciaország több városában, illetve Kanadában, Belgiumban és Svájcban is voltak szombat délután hasonló manifesztációk. 

Néhány utcával odébb a Szt. Martin-csatorna csendesen hullámzott az enyhe szélben, madarak csipegettek a partján, szerelmespárok ültek a padokon, érkezett egy sétahajó is és csak néha a szél által odasodort duda, vagy szófoszlány jelezte, hogy mindössze pár utcával odébb zordabb hangulat uralkodik.

Visszatérve a könyvre, majd teszek fel belőle képeket, most elsőre a múltkori bejegyzésem egészíteném ki. A megszállás ideje alatt, a Place des Fetes állomást átalakították és repülőgép elemeket gyártottak ott, a Buttes-Chaumont pedig a Wehrmacht katonák számára műtőblokká. Az éjféli takarodó után itt már nem járt a metró, ajánlott volt ezt elérni, mert aki egyfajta túszként itt ragadt, a kivégzés lehetőségével is számolhatott, amennyiben egy osztag megtalálta. A zsidók csak másodosztályon, az utolsó vagonban utazhattak, így a megszállás éveiben  ezt a kocsit gyakran hívták "a zsinagóga"-nak.