kezdődik

és most tényleg :D

 26-án délután eljött a pillanat, amikor búcsút kellett vegyek Domitól és Golditól, akik az elmúlt 18 illetve 9 évben életem szerves részei voltak. Nehéz lesz nélkülük, de erről nem is írok többet, csak szomorú leszek.

Krisztinek köszönet a fuvarért, a fánkért, a levélért és az elmúlt két évért. :) Tőle is könnyes búcsút vettem és jött a tortúra. Laptoptáskát ki, laptopot ki, övet le, sőt most már cipőt is le (3 hete még nem kellett), aztán mindent vissza. A magyar csávó, magyar repülőtéren, ahol előtte beszélgettem egy másik magyar utassal, angolul szólított meg... Még jó, hogy időben ott voltunk, mert én vagy fél órát ott öltözködtem meg pakoltam. Ennyi erővel elég lett volna ott bepakoljak... Aztán vártam ott, aminek nem tudjuk a magyar nevét - ugye Kriszti ? :D - Domi nélkül repülni rendkívül unalmas volt, várakozni meg főleg. Busz vitt minket a repülőig, ezúttal egy stockholmba tartó utas keveredett közénk. Még jó, hogy ennyi biztonsági ellenőrzésen át kell esni... 20 perc késéssel érkeztünk meg 10 óra tájban, kicsit elkerültük egymást a családdal, de aztán egymásra találtunk. 

A ház

A ház hatalmas kb. 300m2, az én kis rezidenciám is nagy. Van egy szobám, franciaággyal, szekrénnyel, asztallal, tv-vel, rádióval, illetve van egy konyha (hűtő, mikró) meg egy fürdőkabin. 

szoba

konyha

Ez van a földszinten, közvetlenül a garázs mellett, amiben egy fehér New Volkswagen Beetle Cabriolet parkol. A család másik autója egy Volvo. Ezek kicsit beszédes márkák, milyen családdal is van dolgunk. Az első emeleten konyha, nappali, étkező, terasz, iroda. A másodikon hálószobák, a harmadikon szintén plusz egy vendégszoba.

A család 

A család kedves. Apu, Hervé (49) sokat dolgozik, ezért ritkán látni. A gyerekek szeretik meg ő is őket. Anyu, Catherine (48) azon a napon született, mint anya, csak pár évvel korábban. Alexandre (16), kamaszodik, ritkán látni, keveset beszél, de intelligens. Caroline (14) érettebb a koránál, kedves, de azért már ő is kamaszodik. Béatrice (10) nagyon beszédes, energikus. Mindenki segítőkész, csak már nem bírok ennyi információt befogadni :D

Voltunk a városban egy kört, hogy mi hol található, illetve szombat délután bicikliztünk egy rövidet a közeli erdőben. 

üdv mindenkinek :)

és egy videó, amit Kati küldött nekem, amiért nem tudott jelen lenni a bulin:

arról, hogy a csomagolás öregít

«Utazz, de kis poggyásszal. Utazz, de minden pillanatban tudjad, hogy nincs igazi maradása sehol az utasnak. Ne tölts sok időt málhád rendezgetésével, ne cipelj útjaidra fölösleges tárgyakat. A csomagolás öregít.
Az élet apró, mellékes feladatai öregítenek legfurfangosabban. A szöszmötölés, a mindennapok szertartásainak fölösleges bonyodalmai, a leszakadt gombok felett érzett bosszúság, az idejében el nem küldött levelek gondja, a csomagolás útközben. Az ember nemcsak dramatikusan öregszik, lengő fehér fürtökkel és meszes erekkel, nem. Az ember akkor is idő előtt öregszik, ha a szennyes nem fér egy hét múltán málhádba, holott egy hét előtt, vasalt állapotban, még pompásan elfért. Utazz könnyen, mint a madarak. Így messzebb jutsz és fiatal maradsz.»

/Márai Sándor: Füves könyv/

Márai mindig leírja a frankót... Múltkor se volt egyszerű csomagolni, pedig csak 10 napra kellett, igaz akkor kb. 10 üveg bort kellett gondosan elpakolni, hogy törésmentesen átvészeljék a repülést. Hála a profizmusomnak, vagy inkább a légbuborékos polietilén védőfóliának, ez sikerült is.
Persze a sikerélmény nem fiatalít vissza, nem semlegesíti a vesződéseket. Pláne most, hogy ugyanabba a bőröndbe kell 10 hónapra cuccolni. Ügyelve arra is, hogy az egész csomag súlya ne legyen több 20 kg-nál, sőt ne legyen pont 20 kg se, mert a repülőtéri mérleg biztosan máshogy mér. Így ebbe a bőröndbe becsomagolni az életnek csak egy kicsiny darabját, amit magaddal akarsz vinni, nehéz.  Sok mindent nem vihetsz magaddal, de vannak tárgyak, amiket kétség nélkül pakolsz be, és hagysz itthon helyette egy látszólag fontosabb dolgot. Így történt például, hogy egy póló átadta a helyét a függvénytáblának. Muszáj magammal vigyem, megjárta velem a Garayt, az érettségit, még ZUG-ot is, majd pont Párizsból hagyom ki :D És különben is benne rejtettem el képeket, amik majd mennek a falamra... A könyvekkel kezdetben bajban voltam, hogy mennyit vihetek magammal. Szerencsére fél bőröndnyi ruhát már kint hagytam Párizsban, így helyettük vihetek könyveket, de még mindig nem mindent, amit szerettem volna. Aztán itt a laptop is, amit célszerű könnyen elérhető helyre tenni, mert a kézipoggyász biztonsági ellenőrzésekor, nemhogy a poggyászból, de még a laptoptáskából is ki kell venni. Nálam ez azért hátrány, mert úgy szoktam, hogy telepakol, ráugrik, becipzároz, lakatol és csak érkezés után nyit ki. Mondjuk a múltkori lakatos incidens után most azt hiszem mellőzni fogom ezt a biztonsági intézkedést :D Múltkor a 20-kgos limittel küzdöttem, most még van pár kilóm, viszont már helyem nincs. Egyre jobban aggaszt, hogy fogom én ott a laptopot rakosgatni, ha már most is csak úgy tudom becsukni a kézipoggyászt, hogy rajta ülök. Nagy bőröndöt alig lehet összecipzározni de még mindig ez a könnyebb eset. A lényeg, hogy most azt hiszem útra készen állok, amit nem raktam be, az most már itt marad. És remélem, hogy este nagyon hideg lesz, mert plusz egy pulcsit fel kell húzzak, ami már nem fért be. A csomagolás fárasztó és öregít.

merci

bejegyzés melyben endzsi díjátadókat idézően igyekszik köszönetet mondani mindenkinek, továbbá ennek kapcsán felidézi a kezdeteket...

kezdeném a legfrissebbel. köszönöm mindenkinek (Orsi, Dóri, Ági, Miki, Móni, Bogi, Móni, Zsófi, Klári, Levi, Benő, Bencí, Zsiga, Bercz, Dani, Kollár és a tanári hármas), aki eljött a hétfői búcsúbulira, külön köszönet Krisztinek, aki magára vállalta a szervezés nehézségeit, Annának, aki biztosította a helyszínt. Köszönet azoknak is, akik bár nem tudtak jelen lenni, azért üzentek. Köszönet a csürhének és úgy általában köszönet az elmúlt 2 évért, ami nagyon jó volt és csak azt sajnálom, hogy csupán 2 év volt, de azért így is rengeteget változtam és sokat megtanultam például, hogy lehetetlen nem létezik, csak rossz módszer. Hogy korábbra menjek vissza, hatalmas köszönet Nikinek, aki megtanított franciául. Emlékszem 3 éve augusztusban kezdődött és lehet, hogy nem hiszitek, de nem volt egyszerű :D Niki mesélhetne mennyit szenvedett velem, de eredményes volt és azt hiszem a jelen tekintetében bármikor újrakezdenénk. De akkoriban még magam sem hittem volna, hogy idáig jutok. Köszönöm az ajándékokat is, az első Einsteines könyvemet, a győzikét idéző zebra tollat vagy az Orsika-Dórika páros köszönő levelét, amelynek miatt annak rendje és módja szerint el is törött a mécses... És köszönet azoknak is, akiket most véletlenül kifelejtettem, de köszönettel tartozom nekik.

egy szó mint száz: köszönöm

ja és nem felejtem, hogy kinek mivel tartozom még, vagy ki mivel tartozik nekem (aranyköpéses könyv, biciklitúrák, mozi...)
képek a buliról itt

arról hogy goldi nagyon fog hiányozni

Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. 

Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: „Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!” – ne törődj velük. 

Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek.

Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz.

/Márai Sándor: Füves könyv/

Augusztus 23. Ma 9 éve, hogy Goldi hozzánk került. 9 év hosszú idő, persze voltak nehéz pillanataink, de sokkal több örömteli. Domival ketten nevelgettük, olyan volt mintha a húgunk vagy a lányunk lenne. Sétáltattuk, enni adtunk neki, játszottunk vele, jött velünk nyaralni, orvoshoz vittük. Nem vagyok az a szívbajos, aggódós fajta, de amikor Goldit műtötték, egy nyugodt nanoszekundumom nem volt, amíg ki nem hoztuk a műtőből. Most is leginkább érte aggódom . Mindenkimás tud vigyázni magára, de ő kiszolgáltatott, és nem tudom hogy fogja viselni, hogy nem leszek, mert rengeteg időt töltöttem vele. Suliból hazaérve az volt az első, hogy vittem le sétálni, akkor is ha már nagyon korgott a gyomrom, hatkor vacsizik, fél 8-kor esti séta.

Hétvégén reggel az enyém, 11-kor még egy pisire lemegyünk ide a ház mellé, majd megint délutáni és esti séta. És nem csak úgy kóválygunk, útvonalaink vannak, mindegyiket elneveztük, csak úgy, mint azokat az embereket, akiket séta közben mindig látunk, de a valódi nevüket máig nem tudjuk. Rengeteg embert megismertem Goldi által és sokan ismertek úgy, "hogy neked van az a szép kutyád" :D Emellett sokat tanultam Golditól - remélem ő is tőlem - és azt hiszem gyereknevelésben kamatoztathatom a tudásom. Mondjuk, talán nem tanítom meg a gyerekemnek, hogy jutalomfalatért pacsit adjon... inkább mosogasson el :p

imádja a havat

a játékot

kiabálnék hallja meg a világ :D

meg az ajándékokat is :D

Szóval Goldi nagyon fog hiányozni, azért 9 év és 3 nap az rengeteg idő...

rövid ének magyarországról

A cím megtévesztő, ugyanis nem ének lesz, nem Magyarországról és főként nem lesz rövid...

a kalandor megpihen

Augusztus 5. valamikor este tájt, valahol Ferihegyen, majd egy repülőben

Már a repülőig sem egyszerű eljutni, a 8-as és 9-es pultnál lehet becsekkolni, ugye naivan beállunk a rövidebb 9-es sorba, ahol az orrunk előtt bejelentik, hogy bizony át kell állnunk a 8-as sorba, mert mi nem az "online checked passanger" vagyunk. Így hát átállunk a kb. 10-szer olyan hosszú 8-as sorba, ahol mikor sorra kerülünk, az orrunk előtt kijelentik, hogy igazából most már a 9-eshez is lehet állni, hogy gyorsabb legyen az egész. Oh fuck... Már az utolsó utasnak is be kellett volna checkolnia, amikor átálltunk a biztonsági sorba, ami a terminál aulájában körbe kígyózott. Fél óra késés már biztos volt. A kapunál besípoltam, így kaptam egy ingyen masszást. :D Mindez azért, mert Ferhegy megbukott egy biztonsági vizsgálaton, és most utólag akarják szigorúbbra venni... Persze a gépen ülni korán sem jelenti azt, hogy időben indulunk is. Kiderült, hogy egy plusz bőrönd van a gépen, ezért ki kellett venni az összes csomagot és megkeresni a kakukktojást. Ameddig ez a kis ceremónia tartott, a kb 160 utasból 159 türelmesen várt, én meg célba vettem a pilótafülkét és csevegtem egyet a pilótával. Aztán végül 1 órás késéssel, de megérkeztünk.

Augusztus 6. 
Reggeliztünk, majd szinte közvetlen utána meg is ebédeltünk. Aztán bementünk Párizsba megvenni a belépőket. Blandine hazament a kis Bastien-nal, mi (Domi és én) pedig a Panthéonba mentünk. Fényképezkedés Foucolt ingájával, Voltaire, Zola, Dumas, Rousseau és persze végre Curiék sírját is megnéztük. Beugrottunk a Jardin du Luxembourg-ba, majd beköszöntünk a Tour Eiffel-nek is. Már rögtön első nap kimerítettük a tömegközlekedés fogalmát. RER, metró, busz... :D Este pedig végre megkóstolhattam a ratatouille-t.

a Notre Dame-tól nem messze lévő kis parkban

Augusztus 7.
Ebéd gyanánt a Champ de Mars piknikezők által kikoptatott füvén fogyasztottunk el sonkás baguettet, sajtot, chipset, csokit, banánt és hasonló finomságokat. Majd a Louvre-ba mentünk. Zárás előtt voltunk kb. egy órával, így már nem voltak sokan és nyugodtan lehetett La Joconde-t fényképezni, majd a 2. emeleti festményeket néztük végig, mert az 2 éve már nem fért bele. Egy rövid pihenőt tartottunk a Place Igor Stravinszky-n, majd hívott Laurent, hogy a Chatelet-nál találkozzunk. Aztán már vele, a feleségével Maryline-nel és a két fiúval, Yann-nal és Kelig-gel együtt mentünk a Hotel de Ville-hez, ahol épp koncert volt. Bretagne-i népzene rockosítva. Maryline és Yann elmentek, mi pedig 4-en a Paris Plages-ra néztünk be, aztán vonattal Versailles-ba mentünk. Nyáron minden szombat este Les grandes eaux nocturnes címszó alatt lélegzetelállító műsort lehet megtekinteni.

Miután hazaértünk Laurent-ékhoz Nanterre-be, megemlítették mellesleg, hogy ott fogunk aludni.
Augusztus 8. 
Délelőt visszaugrottunk Gif-be az ajándékokért, aztán Sartrouville-be mentünk Michelékhez családi ebédre. Idejét sem tudom, mikor ettem ennyire tele magam. Délután megnéztük a nagyszülők egykori házát, amit most újítanak fel. Igazi hangulatos francia ház, sok szobával, nagy kerttel. Aztán Saint Germain erdejébe mentünk családi sétára.

Az erdő széléről szép kilátás nyílik Párizsra, az erdőben pedig számos famatuzsálemet találhatunk. Eztán ismét Laurent-nal tartottunk egy kis éjszakai sétára La Défense-ba.
Augusztus 9.
Reggel Maryline vitt el minket a La Défense állomásra, ahonnan az Arc de Triomphe-hoz mentünk. Felmásztunk a szédítő csigalépcsőkön és ismét előttünk hevert Párizs. Ismét baguette-s pikniket tartottunk ezúttal a Parc Monceauban. A meglátogatott kertek és parkok közül nekem ez volt a kedvencem. A Diadalívtől csupán 3 megállóra található, a turisták körében mégsem annyira ismert, így a helyiek társaságát lehet élvezni.

A színvonalat emeli a szépen gondozott kert, a kis tó kacsákkal, illetve itt is képviselik magukat a 100 év fölötti fák. Párizs metropolis mivolta ellenére számos kellemes parkkal és bennük meglepően sok jó állapotban levő famatuzsálemmel büszkélkedhet. Kevésbé volt sikeres látogatásunk a Cimetiere de Montmartre-ban. A hatalmas zsúfolt temetőben rengeteg híresség nyugszik, de sírjuk nincsen kitáblázva, térképet nem adnak, csupán néhol van kihelyezve egy nagy térkép, ám ennek segítségével is könnyen el lehet tévedni és elhaladni egy-egy író sírja mellett például. Végül Dalida, Stendhal, Ampere és Zola (őt azóta áthelyezték a Panthéonba) sírhelyét találtuk meg. A Jardin des Tuileries-ben aludtunk egy jó órát.

Augusztusban egész Franciaország szabadságra megy, a turista is kevesebb, így könnyen találtunk két széket a szökőkút mellett és az egyébként egész nyáron szokásos nyüzsgés sem zavarta meg pihenésünket. A Palais de Chaillot-tól a másik oldalról is megnéztük az Öreghölgyet és elnyaltunk egy fagyit is.

Visszanéztünk a Jardin du Luxembourg-ba is, ahol egy turista fotósnak nézett és megkért, hogy készítsek róla néhány képet.

 Vacsora cordon bleu (gomba NÉLKÜL :p) tésztával. Este Blandine családi képeket mutatott és rengeteget mesélt. Mondjuk ez nála nem újdonság, mert általában mindig beszél, ha nem, akkor meg eszik vagy iszik. Neki elég csak egy rövid kérdést feltegyek, vagy egy félmondatot szóljak és ő 1 órán át beszél utána.
Augusztus 10.
10-ig aludtunk, 11-ig reggeliztünk, 13 volt mire beértünk Párizsba, ahol rögtön egy éttermet kerestünk, hogy ebédeljünk. A Montparnasse-n a Pizza dell arte-t választottuk végül és olaszosan megebédeltünk. Még jó, hogy Párizsban voltunk... 15-re sikerült is újra emberi formát öltsünk. Bennem a pizza, a fagyi és az a sok bor küzdött nagyon. Egyébként elképesztő, hogy mennyit isznak. Aperitif, kaja mellé bor, sajt mellé bor, desszert mellé bor, aztán meg kocsiba be. Mondjuk náluk nincsen zéro tolerancia szóval megtehetik és meg is teszik. Mindenesetre a jóllakottság és a kései idő arra késztett minket, hogy lájtos programot állítsunk össze. Ez végül a Musée Rodin és a Les Invalides lett. Utóbbi helyen is nocturne volt, szóval ilyen esti tárlatvezetés a templomban és a mellette levő Musée de l'armée-ban.

Még elevenen élt bennünk a pizza emléke, így vacsorára csak dinnyét, baguette-t, felvágottat ettünk.
Augusztus 11.
Ezen a napon a Musée d'Orsayba mentünk. Ez volt az egyetlen hely, ahol várnunk kellett, annak ellenére, hogy volt jegyünk. Orsay után talán az egyik legszórakoztatóbb program következett a Musée Grévin a viaszszobrokkal.

a XX. és XXI. század nagy elméinek találkozása :p

Nap végén visszamentünk a Parc Monceauba. Késő délután, kora este a park megtellik az amúgy egyébként minden napszakban fellelhető futókkal. Az üzletemberek az öltönyt sportos ruhára cserélik és egyre csak róják a köröket. Este Palaiseau-ba mentünk egy belga étterembe kagylót enni.
Augusztus 12.
A Jardin des Plantes üvegházai és az evolúció megtekintése után nagy fába vágtuk a fejszét: baguette-t akartunk venni. Triviálisnak tűnik, de a világ legnehezebb dolgai köré tartozik Párizsban, augusztusban nyitott pékséget találni. Végül egy szendvicsárus szánt meg minket két baguettel. Mivel a metróállomás teljesen véletlenül pont az egyetem bejárata előtt volt, megnéztük élőben az UPMC-Paris 6-t, ahova reményeim szerint járni fogok. Montparnasse-n tesóm shoppingolt, én meg leültem a téren és francia mód csevegtem a mellettem ülőkkel. A térképen eközben észrevettem egy újabb parkot, a Parc des Buttes-Chaumont-t, így hirtelen felindulásból metróra szálltunk, és igyekeztünk a leghosszabb úton menni, minél több metrózással. Ez 24 állomást takar. Ezt a parkot is élőben kell látni.

Patak csobog végig, mely egy kacsákkal teli tóba fut, a tó fölött a magasban egy híd nyújtózik, a domboldalban pedig párizsiak piknikeznek, a turisták ide se nagyon  tévednek.

21.00-kor a Fontaine des Innocentsnál volt randink Laurent-nal. Gyorsan ettünk egy sonkás baguettet meg én desszertként almatortát. Többnyire sikerült mindennap egy baguettet megegyek, többek között ez is magyarázza, hogy 3 kilót híztam :D Vacsi után kerestünk egy vélib állomást és megkezdtük éjszakai biciklitúránkat Párizsban.

a szenvedélyeknek Párizsban is hódoltunk

Amikor Laurent mondta, hogy felmegyünk egészen a Sacré Coeurig, azt hittem viccel. Amikor kis idő múlva, Párizs fényeiben gyönyörködtem, hátam mögött a bazilikával, rájöttem, hogy nem vicc volt...

3 órányi tekerés után végül taxival hazamentünk Nanterre-be.
Augusztus 13.
Reggel Laurent elkezdte nézegetni a képeinket majd úgy 9.30 körül rájött, hogy dolgoznia kéne menni. Elkísértük és megmutatta az irodáját. A Grand Arche 30. emeletén dolgozik. Jut eszembe, a La Défense-ban tett esti utunk során kiderült, hogy a két diadalív nincsen teljesen egy vonalban, mint ahogy azt  szeretik elhinteni a turistáknak. Laurent maradt dolgozni, mi meg hazajöttünk. Egyszerre értünk haza Blandine-nal, aki egy kisebb vásárlást tartott (megjegyzem, így mondta, hogy kis vásárlás). Ezt úgy kell érteni, hogy az ő szatyra, amiben a vásárolt ruhák voltak kb. másfélszer akkora volt, mint az én legnagyobb bőröndöm... Ezen már meg sem lepődtem, náluk a nincs messze az kb 300-400km, a kóstoló gyanánt eléd rakott ételből egy oviscsoport jóllakna, a korán kelünk, mert időben indulunk pedig 8 órás kelés és kb. 10 órás indulást jelent. Én meg kényelmetlenül éreztem magam, hogy fél9kor útrakész voltam. :D Erre a napra csak a Catacombes-ot terveztük, ahova zárás előtt 1,5 órával kellett volna odaérni. Nekünk ez kb. 15 perc híján nem jött össze. Mindez azért, mert Blandine megmutatta az összes ruhát, amit vett, aztán megint belendült a sztorizásba. Mondjuk, szerintem ő is elkésett a munkából. :D Én hazajöttem, tesóm meg még maradt Párizsban nézelődni.
Augusztus 14.
A korábban említett korai 10 órás,- na jó, lehet, hogy még csak 9.50 volt - indulást követő 3 órányi autózás után megérkeztünk La Breille-les-pins-be. Itt megint kisebb családi összejövetel volt. Délután elmentünk virágot venni, meg másnapra ebédet. A megvásárolt rákok, halak nem sok jót ígértek. Laurent és Blandine jött, ők ketten testvérek. Blandine önmagában egy jelenség, de ketten együtt elképesztően viccesek. Én már nyüszítettem, vinnyogtam kínomban. :D Aztán elugrottunk  az állomásra Damienért. Este egy közeli tó partján vacsoráztunk, majd mivel fájt a fejem Damien-től kaptam egy 20 perces masszást. :D
Augusztus 15.
Az utolsó nap igazi kulináris kalandozásokkal várt bennünket. Délelőtt elvittük a temetőbe a virágokat, majd visszatérve farkasszemet néztünk a 3 különféle rákkal és a halakkal.

Laurent és Damien - pózolj rákkal

Este hazatérve Gif-be, pedig csigák kínálgatták magukat. Beismerték, hogy így utolsó nap elég gonoszak voltak kajaügyileg, de mondták, hogy évente kb. egyszer esznek ők is ilyeneket, vagyis nyugodtan mehetek most 12 hónapig vendégségbe hozzájuk :D Miután beszenvedtem azt a 8 üveget a bőröndökbe és úgy tűnt minden jól elfér, súlyhatáron belül vagyunk, Blandine megkérdezte végeztem-e a bepakolással. Mondtam, hogy igen, erre ő, remek és azzal a lendülettel elém tolt még 3 üveget.
Augusztus 16.
Blandine 3.30-kor keltett, de olyan friss és főleg hangos volt, mintha nem is hajnal lenne, és mintha nem is csak 3 órát aludt volna. Lelakatoltam a bőröndöt, aztán gondoltam azért még egyszer megmérem a biztonság kedvéért. Persze 20-21 kiló volt. Na jó, akkor inkább tegyünk át valamit a másikba. Igen ám, de a lakaton a zár eldeformálódott és többet nem lehetett beletenni a kulcsot. Ekkor bejött Blandine, hogy indulhatunk-e. Elmondtam a gondomat, mondta, hogy nem baj, majd otthon leverem. Mondom igen ám, de így túl nehéz, erre ő, nem baj ő elbírja. Mondtam, hogy de a repülőtéren is túl nehéz lesz, erre ő, hogy nem baj, mert lehet húzni. Ezen a ponton feladtam, ezek a franciák... Az út a repülőtérig, ami idefele kb. 20 perc volt, az Blandine-nal egy óra. Persze sötét is volt, az eső is esett, de igazából az volt a baj, hogy ő is akkor járt arra először. Nem akart eltévedni, ezért inkább megállt egy útkereszteződés kellős közepén, kidzsaszta a vészvillogót és elmerült a térképben. Közben autók, kamionok suhantak el mellettünk, és én már csak azon imádkoztam, hogy nézzen körül mielőtt elindul. Persze sikeresen kint felejtette a villogót, később egy kamionos dudált le minket, mert az index maradt kint. Végül időben megérkeztünk, a bőrönd 19,6 kg volt szóval bőven jók voltunk :D Itthon sikeresen levertem a lakatot, mind a 11 üveg épségben volt. És számolom a napokat, hogy mikor mehetek már vissza :D

Párizst alul-fölül bejártuk, nagyon könnyű tájékozódni, szóval, ha valaki meglátogat és igényli az idegenvezetésemet, nem fog csalódni azt megígérhetem. ;)

>>>további képek itt!!!<<<

Pàrizs de valahogy mégsem

Orommel jelenthetem, hogy végre Pàrizsban vagyok, de ez még mindig csak egy trailer vagy egy demo, ha ùgy tetszik. A tegnapi bulit szerencsésen kipihentem, igy nem voltak gondok a repulon, pedig már régota ki akarom probàlni a hànyos zacskot. Repulni meg mindig nagyon jo, a franciàk azt hiszem nem vàltoztak semmit, Pàrizs pedig tovàbbra is megér egy misét. Na majd jelentkezem, ha lesz idom tobbet irni.

ja és bocsika az ékezetek hiànya miatt, de hàt ilyen ez a francia billentyuzetkiosztàs... :D 

arról, hogy a sorban állás öregít

«Nincs korszak a fejlettebb, társadalomban élő emberiség életében, melynek kiválóbb költői és gondolkozói ne szidnák a hivatalt és a hivatalnokot. Csak a nomád ember és a horda nem ismerte ezt a panaszt. A  társadalomba összeverődött embercsoportok nem nélkülözhetik ezt a szükséges rosszat, a hivatalt: Cicero éppen úgy szidja, mint Shakespeare vagy Montesquieu, s egyik korszak sem tud meglenni nélküle. Még senki nem talált fel helyette mást vagy jobbat.

S mindig rossz volt és mindig packázott a hivatal; gondolj erre, mikor sorba állsz egy pénztár előtt, hogy udvarias és alázatos várakozás után adót fizethess, vagy megmentsél valamit, ami jog és törvény szerint máskülönben is a tiéd. A hivatalnak nem az a célja, hogy „jó” legyen. Célja nem emberi, hanem állami. A legjobb hivatalnok és a legtökéletesebb hivatal az, amely s aki nem zavarja túlságosan az életet. Amely s aki nem cselekszik túlságosan.»

/Márai Sándor: Füves könyv/

A magyar hivataloknak - de talán mondhatom, hogy mindenütt a közszférában megtalálhatóak, ott biztosan, ahol sok időt töltesz vagy fontos ügyet intézel - van egy jellegzetes dolgozója, az előző rezsimből itt ragadt régi bútordarabok. Pretoriánusok voltak ők, ma pedig egy darab kommunizmus, akiknek a szemében még most is látni vélem a vörös csillagot tükröződni. Fogyóban vannak, helyüket kezdik átvenni a megfásultak. Elvétve azért találunk mosolygós, segítőkész hivatalnokokat is. Őket meg kell becsülni, visszamosolyogni rájuk, távozáskor további jó munkát kívánni. Én igyekszem is mondani, de nem csak nekik, a boltban a pénztárosnak is, a postán is. Sorban álláskor próbálom a helyükbe képzelni magam - ezúttal volt bőven időm, majd egy egész délelőtt - tényleg nehéz. Még nincs 10 óra, de már legalább 3 ügyfél volt, a kibírhatatlan fajtából. Aki okoskodik, mindent jobban tud, aki elfoglalt, ezért neki azonnal és most kell - így megszegi a várakozni a sárga vonal mögött szabályt, szerencse, hogy Vöröscsillag néni ekkor pont nem volt, némi atrocitás biztosan érte volna... - továbbá aki nem ért magyarul, így rosszul tölti ki, nem azt tölti ki, ami végül azt eredményezi, hogy később végez, bosszantja a dolgozókat, aki így a következő ügyféllel szemben türelmetlenebb lesz. Ezért tessék mosolyogni, nem okoskodni és figyelmesnek lenni. Persze, ez nem nyújt 100%-os védelmet a sorban állás közbeni öregedés ellen. A plasztik darab 2013-ig lenne érvényes. De Paris II miatt majd újra kell rendeznem a biztosítási viszonyomat, így lehetőségem nyílik majd francia hivatalokban is öregedni, hiszen már Montesquieu is szidta őket...

viharvadászat

Már a villanásoktól vérszemet kaptam, a mennydörgések hívogató szavának engedve pedig perceken belül nyeregbe pattantam. Jó alkalom volt, hogy viharban is próbára tegyem a Fujit. Mellesleg, ha biciklik és a fényképezőgépek érezni és beszélni tudnának, engem biztos mindegyik utálna és hangosan káromkodnának, ha a közelükbe mennék. Szerencsére szótlanul szenvednek szeszélyeimtől (alliterááál :D). 

Sajnos nem éppen a legmegfelelőbb vihar volt ez. Dél, délnyugat felől és északról is jött egy, mindkét irányban villámlott is szépeket, de így sosem tudtam hova figyeljek. Alkalmanként úgy tűnt, hogy a villámok pár méterre tőlem "pacsiznak össze a földdel" (ezt így elplagizáltam Virágtól, mert megtetszett :). Végül valahol fölöttem egyesültek. De ekkor már indulóban voltam, mert az időközben eleredő eső nem csak a maradék bogyiszlói sarat mosta a biciklimről, hanem engem is, de úgy kellően bugyiig. 

a vihar kezdetén néhány kósza felhő

a kép, amiért érdemes volt elázni - X kromoszómavillám

magányosan

a korábban említett száguldó reflektorok

Sikerességemről egy szám adatot közölnék: közel 300 képből 3 mondható elfogadhatónak, illetve készült egy videó felvétel is, amiből majd kiszedem a villámos képkockákat. A géppel egyébként nem volt gond, bevallom én voltam ámátőr, de remélem lesz még vihar, mielőtt elmegyek. És újfent szorítunk, hogy megússzam megfázás és egyéb nyavalyák nélkül, nem akarok taknyosan menni Párizsba.

bárányfok

 

«Az erdőkben van valami megrendítő. Megrendítő az élet akarata, mellyel egy nagy erdő kifejezi a világerőket. Mit pazarolt el a természet magvakban, porzókban, bibékben, kísérletekben, napsütésben, esőben, széljárásban, míg egy erdő felépült! S milyen céltudatos és néma ez a létezés, mely semmi egyebet nem akar, csak lenni, csak felnőni és évszázadokon át megmaradni, teljesen kifejezve önmagát, lélegezve, felelve a világnak – s ugyanakkor nem tör senki és semmi ellen, otthont és életet ad élőlények milliárdjainak. Milyen nagy és bölcs közösség ez.  Amikor csak teheted, menj az erdőbe.»

/Márai Sándor: Füves könyv/

 

 Egyik utolsó kiruccanásom Bárányfokra vitt, először szombat kora este egy gyors látogatás, majd vasárnap ismét, de ekkor a töltésen eltekertem Keselyűsig.

ez az út visz Bárányfokra, már itt is nagyon jó képeket lehet készíteni

légy

Mialatt a makrók készültek, egy kutyáit sétáltató bácsi érdeklődött felőlem, hogy mit csinálok a vizes fű közepén. Mondtam, hogy járom a természetet, fényképezek, ilyesmik. Teljesen meglepődött, hogy a mai fiatalok ilyeneket is csinálnak. Egyébiránt szeretek ilyen "útonálló" emberekkel beszélgetni. Soha nem láttad őket ezelőtt, és esetemben nagy a valószínűsége, hogy nem is fogom többé. Mégis olyan közlékenyek, kérdeznek és mesélnek, mintha ezer éves ismerősök lennénk (emlékszünk még Joli nénire ?! :).

Sajnos melegítő és szúnyogriasztó ide vagy oda, hamar megtaláltak a kis dögök. Így túl sok időt nem töltöttem az erdőben, de amikor csak tehettem betértem legalább néhány fotó erejéig. Pláne, hogy vasárnap egy Fuji Finepix S5600 kölcsöngéppel vandálkodhattam és szívmelengető volt végre igazi masinával működni, nem pedig egy sokadikként örökölt múlt századi kis vacakkal. Ha már múlt század, igyekeztem egyes képekkel nosztalgikus hangulatot teremteni. A photoshoppal amúgy is belendültem mostanában, amint ez látszik is. Ezek a vasárnapi képek, elkészítésükhöz szükséges idő alatt nem egy szúnyog megkóstolt és ezúton üzenem, elsősorban a gemenci vérszívóknak, hogy ha még egyszer hozzámér bármelyik, őket is lenyelem, mint azt a társukat, aki menet közben repült a számba kis híján fulladásos halált okozva...

Egykor innen indult a kisvasút

ezen az állomáson legföljebb csak a túrázok pihennek meg

amolyan ferde torony á la Gemenc

Mint egy fuldokló keze a tengerben

Hangulatos hely ez is, deszkahídon feküdve, csicsergő madarak, lepkék, de sajnos rengeteg a szúnyog itt is

a Gemenci fák körülölelik a mezőt

Itt NEM voltak szúnyogok! horgászok viszont igen...

itt szúnyogok is voltak és a horgászok is ide hallatszottak

bicikli, a célpontot jelző tábla, fák, olykor betonút - az elmúlt  hónapban ezek jellemezték környezetemet

persze hajnal lett megint

Gondolom már kezdjük megszokni, hogy még mindig nem párizsról van szó. Olyan ez, mint végig ülni az előzeteseket, vagy várni, hogy a sok reklám lemenjen és kezdődjön a várva várt film. Kellemes várakozást!
Addig is egy poszt, hogy mit csináltam, amikor nem nappal mentem. A válasz egyszerű: éjszaka mentem. Mert éjszaka jó. Az ember úgy érzi egyedül van, és tulajdonképpen tényleg így is van. Maga választhajta meg tempóját. Csend van. Meg sötét. Persze nem a tecsó környékén, ott a mekdrájv, járnak az autók, világítanak a lámpák. De azért könnyen találni olyan helyet, ahol csend is van, meg sötét is. Ki kell menni az éjszakába, menetközben persze lehet, hogy néha elszáguld egy-egy reflektor - meg talán tartozik hozzá autó is azt sose látom - valahol ott Őcsény és Szekszárd között félúton, ahol egy csatorna folyik és csillagos az ég és a horizonton hosszan elnyúlnak Szekszárd városának fényei, sőt a belvizek megkétszerezik a látványt. Kellemes menetszél fúj, a békák és tücskök zenéjét pedig utóbb elnyomja az Ara batur a Sigur Róstól. Éjszaka jó, az ember leül a Báta partjára, vagy ami megmaradt belőle. Az mp3 lejátszó is a táskában pihen már. És tényleg csend van, szabadjára lehet engedni a gondolatokat, szinte érezni, hogy a sok elképzelés, meg elgondolás ott cikázik a térben. És tényleg, kiürül az elme, könnyebb lesz a test. Fekve még jobb, mert akkor látni azt a megszámlálhatatlan sok csillagot, amik figyelnek. A városban a fényszennyezettség miatt csak töredékét lehet ezeknek megfigyelni. Nehéz megunni ezt a gondtalan állapotot. Még a szúnyogokkal sem kell viaskodni, mert így éjjel kettőkor még ők is alszanak. Aztán eszembe jut, hogy nem igazán ezért jöttem. Ma nem.

Szekszárd éjjel

és ugyanaz csak a másik oldalról...

Egyik reggel, mikor felkeltem kinéztem az ablakon. Süt a nap, már felkelt. Akkor rájöttem, hogy a közel 19 év alatt nem láttam még napkeltét. Jó persze, ha korán ér haza az ember egy kis baráti iszogatásból, már pirkad, de olyankor más gondjaink vannak, az nem olyan.
Tehát 1 hét múlva, ahogy ott feküdtem, rájöttem, hogy indulnom kell ha még a kilátóra fel akarok érni napkelte előtt. A többiről ismét a képek meséljenek...

itt valami készül

Ez már egy másik napkelte

Azt hiszem a Vénusz

Szeretem a repülőket, szeretem a hajnalt a kettő együtt gigalájk :)

mert adunk az esztétika pofájára is :p

ez ismét a kettes számú napkelte amikor Virág is elkísért :D

Éjszaka jó, de aztán persze mindig hajnal lesz, a nap eloldja az eget a földtől, a repülők amőbáznak, a nap  meg kiszínezi a kondenzcsíkokat, a város lassan felébred, a nátriumgőz lámpák lustán elalszanak, gondolataim, amiket korábban szabadon engedtem, gyorsan visszaiszkolnak agyamba. Pedig milyen jó lett volna elkapni párat és papírra vetni.  

Ez pedig az egyes számú, hogy mi is történt lényegében

Eddig két napkeltét néztem meg, de még egyet legalább meg fogok, ha derült lesz az idő. Hétköznapi dolog ez, mégis olyan érzés, mintha a kezdetkor lennénk jelen. A kora reggeli fényben még elégedettséget is érezhetünk, mint mikor az alkotó egy pillantást vett a művére és az működik. De az alkotó bosszús is, mert felébredtek a szúnyogok és észre sem vette, hogy megint hogy összecsípték. Sőt, valami ismeretlen rovar miatt hetekig egy, ez idő alatt a piros minden árnyalatát felöltő, fájdalmas viszkető foltot hord a lábán, amivel szemben a nagyi csoda krémje is tehetetlen. A friss, kora reggeli levegőben külön öröm hazatekerni, aztán képeket visszanézni, telik az idő, ebből már nem lesz alvás, sem "ma korán fekszem", mert éjfélkor ismét a város határában tekerek, azon gondolkodva, hogy ha 40 órája fent vagyok miért nem vagyok álmos ?

---

Nem rég értem haza a szokásos éjszakai tekerésből, befejeztem ezt a posztot és azon tűnődöm, hogy talán nem kéne éjszaka blogot írjak, mert ilyenkor alkotói fázisomban vagyok és sok mindent összeirkálok...