persze hajnal lett megint

Gondolom már kezdjük megszokni, hogy még mindig nem párizsról van szó. Olyan ez, mint végig ülni az előzeteseket, vagy várni, hogy a sok reklám lemenjen és kezdődjön a várva várt film. Kellemes várakozást!
Addig is egy poszt, hogy mit csináltam, amikor nem nappal mentem. A válasz egyszerű: éjszaka mentem. Mert éjszaka jó. Az ember úgy érzi egyedül van, és tulajdonképpen tényleg így is van. Maga választhajta meg tempóját. Csend van. Meg sötét. Persze nem a tecsó környékén, ott a mekdrájv, járnak az autók, világítanak a lámpák. De azért könnyen találni olyan helyet, ahol csend is van, meg sötét is. Ki kell menni az éjszakába, menetközben persze lehet, hogy néha elszáguld egy-egy reflektor - meg talán tartozik hozzá autó is azt sose látom - valahol ott Őcsény és Szekszárd között félúton, ahol egy csatorna folyik és csillagos az ég és a horizonton hosszan elnyúlnak Szekszárd városának fényei, sőt a belvizek megkétszerezik a látványt. Kellemes menetszél fúj, a békák és tücskök zenéjét pedig utóbb elnyomja az Ara batur a Sigur Róstól. Éjszaka jó, az ember leül a Báta partjára, vagy ami megmaradt belőle. Az mp3 lejátszó is a táskában pihen már. És tényleg csend van, szabadjára lehet engedni a gondolatokat, szinte érezni, hogy a sok elképzelés, meg elgondolás ott cikázik a térben. És tényleg, kiürül az elme, könnyebb lesz a test. Fekve még jobb, mert akkor látni azt a megszámlálhatatlan sok csillagot, amik figyelnek. A városban a fényszennyezettség miatt csak töredékét lehet ezeknek megfigyelni. Nehéz megunni ezt a gondtalan állapotot. Még a szúnyogokkal sem kell viaskodni, mert így éjjel kettőkor még ők is alszanak. Aztán eszembe jut, hogy nem igazán ezért jöttem. Ma nem.

Szekszárd éjjel

és ugyanaz csak a másik oldalról...

Egyik reggel, mikor felkeltem kinéztem az ablakon. Süt a nap, már felkelt. Akkor rájöttem, hogy a közel 19 év alatt nem láttam még napkeltét. Jó persze, ha korán ér haza az ember egy kis baráti iszogatásból, már pirkad, de olyankor más gondjaink vannak, az nem olyan.
Tehát 1 hét múlva, ahogy ott feküdtem, rájöttem, hogy indulnom kell ha még a kilátóra fel akarok érni napkelte előtt. A többiről ismét a képek meséljenek...

itt valami készül

Ez már egy másik napkelte

Azt hiszem a Vénusz

Szeretem a repülőket, szeretem a hajnalt a kettő együtt gigalájk :)

mert adunk az esztétika pofájára is :p

ez ismét a kettes számú napkelte amikor Virág is elkísért :D

Éjszaka jó, de aztán persze mindig hajnal lesz, a nap eloldja az eget a földtől, a repülők amőbáznak, a nap  meg kiszínezi a kondenzcsíkokat, a város lassan felébred, a nátriumgőz lámpák lustán elalszanak, gondolataim, amiket korábban szabadon engedtem, gyorsan visszaiszkolnak agyamba. Pedig milyen jó lett volna elkapni párat és papírra vetni.  

Ez pedig az egyes számú, hogy mi is történt lényegében

Eddig két napkeltét néztem meg, de még egyet legalább meg fogok, ha derült lesz az idő. Hétköznapi dolog ez, mégis olyan érzés, mintha a kezdetkor lennénk jelen. A kora reggeli fényben még elégedettséget is érezhetünk, mint mikor az alkotó egy pillantást vett a művére és az működik. De az alkotó bosszús is, mert felébredtek a szúnyogok és észre sem vette, hogy megint hogy összecsípték. Sőt, valami ismeretlen rovar miatt hetekig egy, ez idő alatt a piros minden árnyalatát felöltő, fájdalmas viszkető foltot hord a lábán, amivel szemben a nagyi csoda krémje is tehetetlen. A friss, kora reggeli levegőben külön öröm hazatekerni, aztán képeket visszanézni, telik az idő, ebből már nem lesz alvás, sem "ma korán fekszem", mert éjfélkor ismét a város határában tekerek, azon gondolkodva, hogy ha 40 órája fent vagyok miért nem vagyok álmos ?

---

Nem rég értem haza a szokásos éjszakai tekerésből, befejeztem ezt a posztot és azon tűnődöm, hogy talán nem kéne éjszaka blogot írjak, mert ilyenkor alkotói fázisomban vagyok és sok mindent összeirkálok...