Az életben vannak jelenségek, amiket nem lehet megörökíteni sem novellaként papíron, sem képként, sem filmként, de még zenében sem. Csak átélni lehet. És akik átélték, ők tudnak összekacsingatni egy-egy szó, helyszín, gesztus után. Az életben van endzsi, aki az átélt jelenségeket csak azért is meg akarja örökíteni, hogy mások is átélhessék. Csodákra endzsi sem képes - nem Virág, tényleg nem. Úgyhogy endzsi most kacsingatni fog, leginkább Dominikára. Azért javaslom a többieknek is a tovább olvasást, szerintem szórakoztató lesz, bár sokkal fakóbb, mint a valóságban.
Az egész egy szeptemberi szombaton kezdődött, amikor is úgy tűnt, végre sikerül eljutnom Blandine-hoz. Írtam neki a hét elején, hogy akkor szombaton megyek. Ő válaszolt is, hogy rendben, otthon lesznek, igaz, az sms-t akkor küldte el, amikor én már 20 percre voltam tőlük, ergo mindegy lett volna, hogy otthon van-e vagy nem, én mentem volna. Vaucressontól La Défense-ig vonatoztam ez 6 állomás és szinte végig párizsi panoráma az út alatt. La Défense-től Chatelet-Les Halles-ig viszont már 14 állomásnyi metró várt rám, majd ezután ha jól számolom 16 állomásnyi RER. A kb. 1,5 órás utazás fáradalmait egyből feledtette a szinte erdőbe épült lakópark látványa, majd Blandine mosolya az ajtóban. Egyből kérdezgetni is kezdett, hogy mi újság, persze nem nagyon kellett válaszolni hosszasan, mert már ő is kezdte mondani a magáét. Aztán rögtön telefonhoz nyúlt, hogy áthívja Laurent-t, akit persze nem lehetett utolérni. Sebaj, felhívtuk a fél rokonságot, hogy ki tud valamit Laurent-ról. És rögtön megkérdeztük a fél rokonságot, hogy esetleg ők, akarnak-e látni. Pár perc múlva már egy sartrouville-i látogatás volt tervezve. Aztán jött egy sms, hogy mégis csak jó lenne, ha 8-ra hazaérnék. Újratervezés. Maradtunk az eredeti palacsintasütéses tervnél. Beszélgettünk egy kicsit, majd lementünk a gyerekekkel, hogy majd én vigyázok rájuk, amíg Blandine palacsintát süt. Közben beraktam a kocsiba a cuccaimat és ekkor Blandine drasztikusan, tiltakozó kifejezéseket mondogatva kezdett bontogatni egy zsákot. Kalandjaink itt kezdődtek. Rájött ugyanis, hogy rossz zsákot dobott a használt ruha gyűjtő konténerbe. Így a kiszelektált ruhák nála maradtak, amit meg ő kapott, hogy a gyerekeknek jó lesz, szinte teljesen új ruhák, az a konténerben landolt. Több se kellett, Bastien-t felkapta, be a kocsiba, Emilien te játsszál szépen a többiekkel, maman 5 perc és itt van. Na ez úgy volt 5 perc, mint ahogy én most zugban ülök. A konténer tele volt, kilógtak a zsákok. Amit elért, gyorsan kikapta, amit meg nem ért... nos igen a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy tuszkol befelé a konténerbe. Amikor beljebb akartam nyúlni, akkor visszarántott, amikor kijjebb jöttem volna, beljebb lökött. Azért a kedves olvasó képzelje el, amint két láb kalimpál egy konténerből, amibe egy vérbeli, jó súlyban lévő francia nő kapaszkodik és mintegy joystickot a 6 éves kölykök úgy rángat. Több sikertelen próbálkozás után végül lemondott a zsákról. Visszamentünk, engem ott hagyott a két gyerekkel, ő meg elrohant palacsintát sütni. 18:45 körül jártunk, és 19:15 körül kellett volna indulnunk, hogy időben Vaucressonba érjünk. Bastiennal nagyon jól elvoltunk, majd felmentünk. Kb. 4 palacsintát sikerült magamba tömjek 5 perc alatt. Aztán ismét autóba szálltunk. Az órára nézett és azt mondta: nem fogsz elkésni, ne félj, ha nincsenek itt a gyerekek sportosabban vezetek. Itt kezdtem el félni. Már ültem mellette és akkor nem is időre mentünk. A netes útvonaltervező szerint Versailles-on átmenni 1 perc. A valóság szerint legalább negyed óra, kb. mint egy kis Párizs, dugókkal és útlezárásokkal, úgyhogy keveregtünk, mondanom sem kell indexet egész út alatt egyszer rakott ki, akkor is csak véletlenül kormányzás közben hozzáért a karhoz... Váltogattuk a sávokat, bár ez még mindig jobb volt, mint amikor egyszerre két sávban haladtunk vagy amikor a kanyarodó sávban mentünk tovább egyenesen. Egy ízben sávváltáskor egy mercis majdnem levitte a jobb tükrünket, már ha lett volna bal tükrünk... Ezelőtt nem sokkal azon gondolkodtam, hogy vajon használja-e a tükröket. Ránéztem a bal oldalira, olyan koszos volt, hogy abba semmi sem látszott. Nézem jobb oldalt, ott még tükör sincs. Gondolkodtam, hogy megkérdezem, tud-e egyáltalán róla, hogy nincs jobb tükre, de ekkor egy újabb dudaszó arra késztetett, hogy inkább a térképet nézzem és hazáig ne is nézzek fel belőle. Utunk egyébként végig "putain"-ekkel és "merde"-ekkel volt tarkítva, de végül is megérkeztünk laza 10 perc késéssel, de nem volt gond, mert útközben küldtem egy sms-t, hogy kések, mert késik a vonat. :p
Szerencsém van, hogy újra és újra találkozhatok egy ilyen jelenséggel, mint Blandine. Október 3-án lesz Bastien szülinapja, lesz családi összejövetel és meg lettem hívva ottalvósra :D Alig várom!
