van-e élet a rántotthús után?

Van. 

Nem hittem benne. Lényegében heti egyszer asztalra került, hogy onnan meg eltűnjön. Aztán egy nap én tűntem el. Igen, van élet a rántotthús után, de csak akkor, ha például filet mignon en croute vár ránk. Ez nem megcsalás, csak túlélés a következő rántotthús adagig. De már megint ki a fenét érdekel ez és pláne hogy jön ez ide ? Szombaton eleget tettem Michele ebédmeghívásának. Jövő héten költözik a lánya, és a segítőket megvendégeli. Addig is tesztebédeket főz, hogy mi kerüljön végül asztalra. Szombaton egy ilyenen vettem részt és zsűrizhettem. :D Filet mignon en croute. Ha ettetek már gyönyörűt, de ezt így. A hús sonkába és tésztába tekerve, a tészta miatt talán kicsit édesebb, de a fűszeres krumpliköretnek hála olyan harmónia volt a tányéromon, hogy röstelltem belevágni. Aztán belevágtam, a második adagba is. Filet mignon en croute: maximális 5 azaz öt pontot adnék :D A bökenő, hogy disznóhúsból van, szóval ha a muzulmán skacok is jönnek költöztetni, akkor ugrott ez a menü. Desszertnek pomme en pate, leginkább az almás pitéhez hasonlítanám, csak teljesen más. Sajtokat illetően nagyon merész voltam, mert a felkínált 5 sajtból 3-at megkóstoltam, név szerint gruyere, reblochon, brie. Ezután, hogy gyomrom maradék zegzugait is kitöltsem, ittam egy kávét, s amikor már mozdulni nem bírtam, kijelentették, hogy indulunk. Ugyanis journée patrimoine volt, vagyis a kultúrális örökség napja. Ebből az apropóból ellátogattunk a sartrouville-i színházba és belestünk a kulisszák mögé. Itt futottunk össze Michel nővérével Irene-nel és férjével Christien-nal. Nagyon kedves emberek, most találkoztam velük először és jövő vasárnapra máris meghívtak piknikezni. Kis csoportokra osztottak minket, mi egész családias körben voltunk, Michel, Irene, Christien, Martine egy unokatestvér, én és két ismeretlen lány. Szóval családi programnak simán elment. A tárlatvezetőnknek szép nagy barna szemei voltak, úgyhogy amikor elfáradtam követni a mondandóját, akkor néztem a szemeit. Szegény azt hitte, ennyire érdekel, mert időnként csak nekem beszélt :) Mindenesetre többet kéne színházba járjak... A tárlat végén kaptunk egy szatyor ajándékot, prospektusokkal illetve megvendégeltek minket egy pohár üdítőre és valami rágcsálnivalóra. Színház után Micheléknél teáztunk egyet, indulás előtt ismét gyors palacsintázás, majd Irene-ék kivittek az állomásra. Hazafelé, egy 5 éves álmom teljesülhetett. Ültem az RER-en, francia magazint olvastam és számoltam a megállókat, hogy mikor kell átszálljak. Ez olyan életérzés volt, mint amikor frissen sült baguettet veszel és hazafelé a szomszéd néni  rád köszön mosolyogva, hogy bonjour.

Vasárnap este megrendeltük a telefonom, 4 nap és lesz francia számom. Az is egy életérzés lesz.