lille

Lille Franciaország 4. legnagyobb városa, teljes agglomerációjával együtt pedig Európa legnagyobbjai közé is számít. Neve a l'isle [lil] sziget szóból ered, ugyanis egy mocsaras vidék szigetein épült fel. 

bienvenue chez les ch'tis

állítólag 25 éves... :D

Látogatásunk apropója Gratien születésnapja volt. Mivel már 5 éve nem láttam, örömmel mondtam igent Laurent meghívására. Persze az egész meglepetés volt Gratien számára, szerencsére az utolsó percig nem is sejtett semmit. Elmentünk vacsorázni, majd náluk pezsgőt bontottunk. Másnap elmentünk a város központba, ahol még mindig karácsonyi hangulat uralkodott és talán itt volt az első alkalom, hogy igazi karácsonyi hangulatba kerültem. A Petit papa noel című klasszikus francia karácsonyi énekre mentünk pár kört a karácsonyi vásár közepén felhúzott óriáskerékkel. Búcsúzáskor pedig felhatalmazást kaptam, hogy menjek hozzájuk Lille-be, amikor csak tudok. :)

Maryline, Laurent és én

marché de noel

la belle nuit de noel

December 24.

Megérkeztem a sartrouville-i állomásra, ahol némi várakozás után meg is jelent Irene. Mivel nehéz parkolni, Christian a kocsiban maradt és tett egy kört, hogy majd a másik oldalon felvesz minket. Igen ám, csak hogy ez időbe került és Irene meg türelmetlen volt, aminek következtében végig rángatott a téren és inkább saját maga nyugtatására mondogatta, hogy mindjárt ideér Christian. Engem ugyanis csak az zavart, hogy elég nehéz csomagjaim voltak, amikkel öröm volt fel-alá rohangálni a hideg szeles időben. Miután megérkeztünk Fresnel utcai házba, némi nosztalgiázás után kezdetét vette az ünnepi készülődés. Befutottak a fiúk is, Florian, Damien és Richard, akivel eddig nem volt alkalmam találkozni. Fél 8-ra voltunk hivatalosak Michele-hez, ahol már a többiek ott voltak. Összesen 14-en voltunk, plusz a 2 kicsi. Nagyon jó volt végre találkozni Blandine-nal, aki semmit sem változott szerencsére. Nagy lelkesen mesélte, hogy összetörte a kocsiját, ez az este visszatérő témája volt. Persze nem ő volt a hibás, aki 30 helyett 60-nal ment, hanem az előtte lévő, aki totyorgott...

A vacsora(csata)-t, nyugodtan nevezhetjük csatának, háborúnak hiszen a végén igazi küzdelem volt már minden egyes falat. Nos, akkor most megpróbálom összeszedni mi jókat ettünk.

Előételek:

-kaviráos, lazackrémes, avokádókrémes falatkák

-lazacos és sonkás szendvicsek

-kolbászfalatkák

-hideg és meleg osztriga

-füstölt sonkába tekert olvasztott sajt

-csiga

-sonkába tekert sajtkrém

-choux fromage

Főétel:

-fürj zöldbabbal

Desszert:

-buche de Noel

Éjfélkor Damien télapó ruhát öltött és a kertből integetett a gyerekeknek, ezután megrohantuk a szobát, ami telis-tele volt ajándékokkal. Mindenki kereste a saját nevére szóló csomagokat. 

 Damine pilótaként stílusosan repülős térképekbe csomagolta az ajándékokat. Nekem ráadásul olyat adott, amin Magyarország volt. Kaptam tőle costa ricai kávét, egy plüsst, amit mikróba kell rakni és utána megőrzi a meleget. Kaptam még könyveket, szappankészletet, füstölőt, naptárat. Az ajándékok után a desszerttel folytattuk, majd hajnali 3 fele el is mentünk lefeküdni. Én Floriannál aludtam a nappaliban a macskával, aki bebújt a hálózsákba, mert ott jó meleg volt. Vagy éppen a mellkasomra ült és onnan bámult rám, de néha olyan közelről, hogy a hideg orra az orromhoz ért. :D

December 25.

A lefekvéshez képest hajnali 11-kor már keltünk is, hogy neki álljunk az előkészületeknek. Én a tiramisu elkészítésével vettem ki a részem az ünnepi körforgásból. Szerencsére jól sikerült, voltak akik 3-szor ettek belőle, de ettek még volna többet is, csak már elfogyott.

Egyébként már a tányérokon vártak minket ajándékok. Első nap este a lányok szappant, a fiúk lekvárt kaptak, második nap pedig a lányok zenélő babát, a fiúk alkoholos desszertet.

szállj, szállj fel magasra de ne repülővel

8 jó tanács a repüléshez

1. ne repüljünk

2. ne üljünk kisgyerekek közelébe

3. ne repüljünk

4. ne üljünk okoskodó nagypapák közelébe - főleg, ha olyan nyelvet beszélnek amit mi is értünk

5. ne repüljünk

6. utazzunk csomagok nélkül

7. ne repüljünk

8. maradjunk otthon: olcsóbb, kényelmesebb, biztonságosabb

A két repülés által közrefogott időszak nagyon jó volt. Majdnem mindenkivel sikerült találkoznom, akivel szerettem volna, rengeteget nevettem, kutyát sétáltattam. Visszanéztünk a gimibe is és olyan érzés volt, mintha évtizedek óta lett volna az érettségi. Ezt az érzést csak erősítette Máriká "itt vannak az öregdiákok" felkiáltása is. A rövid idő alatt azt hiszem egész jól sikerült végig egyem a magyar konyhát. Welcome pörkölt, húsleves, goodbye rántott hús, csak hogy a legfontosabbakat említsem. A tojásos nokedli sajnos nem fért bele, de akkor legközelebb ez lesz a welcome kaja.

A visszaút elég kalandosra sikeredett. Íme 10 +1 pontban, hogyan érjünk haza 2 órával később a tervezettnél, hogy közben minden bajunk is legyen:

1. fél órát késett a gép már Bp-re érkezve

2. hozzánk került egy plusz csomag aminek a megtalálása újabb 20 percbe került

3. a fentiek miatt borult az eredeti rend és várni kellett a felszállási engedélyre

4. nagyon fájt a fogam a magasban

5. a turbulenciák sem hagytak minket

6. a párizsi repülőtér nem tudott azonnal fogadni ezért további 20 percet köröztünk leszállás előtt

7. a landolás kemény volt - de azért tapsoltak...

8. nem működött a lift az RER-nél így lépcsőzni kellett a csomagokkal

9. a vonat konkrétan elfelejtett megállni Vaucressonban. Érdekes volt, ahogy a női hang bemondja a következő megálló nevét, majd a Vaucresson tábla szépen elsuhan mellettünk, így a következő megállóról vissza kellett jöjjek, várakozás 15 perc.

10. és egyébként kurva hideg van és a 10 cm-es hóban nem gurulnak a bőröndök pláne hegynek fel

+1 ezek után valamiért megfájdult a fejem...

8 rue chapu

Hétfőn folytattam az egyetemi bolyongást. Miután a nő3 által adott telefonszámon hétfőre egyeztettem egy időpont, nő4 fogadott és elmondta a teendőket. Egy kérdésemre nem tudott választ adni, ezért mondta, hogy menjek egy emelettel feljebb és ott keresem a MIME irodát. A térkép szerint a MIME iroda a 08-as terem, csakhogy meglepő módon pont a 08-as terem hiányzott. Kicsit olyan 9 és 3/4-ik vágány érzésem volt. Balra 07, jobbra 09. Aztán megkérdeztem nő5-t, hogy fussak-e neki a falnak, mint Harry Potter, vagy meg kell kocogtatni balról a harmadik téglát, esetleg a faliújság mögötti titkos átjárót próbáljam. Erre nő5 nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy a térkép rossz, nem is a 08-as terem a MIME, de mindegy is, mert még zárva van, jöjjek vissza máskor. De annyival előrébb vagyunk, hogy áprilisig semmi dolgom ez ügyben. Leszámítva a bizonyítvány fordítást. Ja igen, jártam pénteken a fordítónál. Ez sem egyszerű eset.

Telefonos egyeztetés után péntek 10 órában maradtunk, ami a két helyszín közötti távolságot tekintve annyit jelentett, hogy ismét korán kellett keljek. Persze a vonatnak megint meg kellett állni útközben, mert a pályaudvaron még nem tudták fogadni, köszönhetően ennek a legalább 15 perces kényszerpihenőnek, 10 órakor még bőven a metróban csücsültem. Aztán meg vágtáztam végig a Boulevard Exelmans-on egészen a 8 rue Chapu-ig. A fordító - akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk ezentúl Annának - nagyon kedves volt, rögtön kabátom és sálam levetésére szólított fel, majd kávéval és hellyel kínált. Azt, hogy a saját kávéját mikor és hogyan tudta meginni, ráadásul előbb mint én, nem tudom, mert végig mesélt. 1977-ben ment férjhez, de többet voltak külföldön, mint Párizsban. A lakását nem rég újította fel teljesen, így kicsit káosz volt még, az asztal sem így szokott lenni, de hát másnapra vendégeket vár és már átrendezte. Egyébként egyedül él, mert a lánya Normandiában tanít. Kérdésemre, hogy a lánya már itt született-e, azt felelte; nem, mert akkor éppen Ljubljanában voltunk. Két mondat erejéig lehetőséget kaptam, hogy én is meséljek az életemről, aztán egy halom újságot szórt elém, hogy ő gyorsan megcsinálja a fordítást, hogy ne kellejen vasárnap visszamenjek, mert a jövő héten műtéte lesz, meg majd tavasszal is, szóval majd akkor felhív, hogy pontosan mikor megy a kórházba, és megbeszéljük mikor mehetek a többi papír miatt. Az ott töltött egy órából kb. 10 percet alatt megcsinálta a fordítást, a többiben meg pont 50 percnyi meséléssel többet tudtam meg az életéről, mint terveztem. Egyébként furcsa volt besétálni egy tipikus párizsi lakásba és magyarul beszélni  ráadásul magyarul válaszoltak is...

A szerdai havazás rekordmennyiségű 1987 óta nem látott 11 cm-es hópaplannal lepte el Párizst. Ennek örömére néhány kép (igen, direkt van csukva a szemem, nagyon sütött a nap):

télapóka

 Télapóka puttonya

Puha meleg papalan alatt télapóka szendereg, 

Morzsi, Cirmi költögetik: sok a levél, rengeteg.
Télapóka olvassa a kívánsgá leveleket,
autót vonatot babát szeretne sok kisgyerek.
Aranyhajú angyalkával levelet küld Jézuska,
sokan kérnek én tőlem is fogjunk össze apóka.
Morzsi, Cirmi csomagol szalagot vág,
piros puttony pocakjába csomagokat berakják.
Cirmi cica a földgömbön kérők heylét keresi,
szekrényéből télapóka nagy kosarát kiveszi.

Játékraktár polcairól játékokat leszedik,
télapóka nagy kosara egy.kettőre megtelik.
Bohócot csipel a kutyus, bölcsőt ringat a cica,
a bohócnak palkó örül, a babának katica.
Télapóka, Morzsi, Cirmi csomagol szalagot vág,
piros puttony pocakjába csomagokat berakják.

Felhőjáró csodaszánra a nagy puttony felkerül,
télapóka kormányoz majd, s mindenhová elrepül.

Kisiklik a szán a házból, garázs falán macikép,
a szán fölött angyalka száll, világytó lámpaként.
Angyalka és Télapóka ajándékot osztanak,
mikulás nap vagy karácsony? gyermeköröm, ugyanaz.

/Tőke Péter/

Mikulás apropójából íme egy kedves gyermekkori vers, melyet tesómmal a minden évben  a hagyományosan megrendezésre kerülő karácsonyi műsorunk keretében rendszeresen el is mondtunk.

upmc

Terveztem, hogy csütörtökön korábban kelek, de azért ez a 7 órai kelés szíven ütött, nekem kellett ugyanis iskolába vinni a gyereket. Ugyanakkor profitáltam az ajándékba kapott időből és az első vonattal Párizsba mentem, hogy megvegyek egy ajándékot. Az internet szerint a bolt ott volt egy utcára a pályaudvartól, ám amikor bementem az épületbe és mondtam, hogy mit keresek, a nő kedvesen mosolyogva közölte velem, hogy az a bolt nem létezik, legalábbis itt nem és nem is tudja hol lehet, de nyugodjak meg, nem én vagyok az első, aki keresi. Képzelhetitek milyen nyugodt voltam. Gondoltam elnézek akkor a Fnac-ba, de mivel korán voltam, és Párizsban az üzletek többsége csak 10 órakor nyit, inkább elugrottam a Trocadéro-ra, hogy megnézzem az Öreg Hölgy hogy feszít a végtelen hómezőn.

Persze már odajutni sem volt egyszerű, mert a 9-es metrón fennakadások voltak, ami a valóságban úgy nyilvánult meg, hogy heringparti volt a metrón. Egy RATP munkatárs irányította a népet és egyúttal nyugtatta is, hogy aki erre nem fér fel, majd a következővel mehet. Az egész olyan volt, mint amilyen a mentőcsónakokba beszállás lehetett a Titanicon. A második szerelvényre már én is bepréseltem magam, a Trocadéro-ra megérkezve pedig lezárt kijárat fogadott, így kerülnöm kellett. Ha azt hittem, hogy megpróbáltatásaim aznapra véget is értek, tévedtem... Tervben volt, hogy benézek az egyetemre, ahhoz azonban át kellett szálljak RER-re. Persze az RER-en is fennakadások voltak, késésben volt, várni kellett, amikor meg megérkezett, jól tömve volt. Szerencsére befértem és egy chatelet-i átszállás után rövidesen meg is érkeztem az egyetem épületéhez. Egyből a fogadó irodához indultam, elmondtam hogy informálódni szeretnék. A hölgy - ezentúl nő1 - nagyon kedves volt, elmondta, hogy ehhez el kell menni máshova azzal kezembe nyomott egy térképet ráfirkálta, hogy merre kell menni a CAIO-hoz, ami a K épületben található. Megköszöntem és a térképpel a kezembe elmentem a K épületbe. Ott megkeresten a nő2-t, aki szintén nagyon kedves volt és mondta, hogy nekem a fogadó irodába kell mennem. De hát onnan jövök! Nem baj... Azzal elvette a térképem és visszafelé nyilakkal berajzolta, hogy merre találok vissza, illetve kaptam egy katalógust a képzésekről. Közben az Atrium épületét keresztezve leállítottak, hogy írjak alá egy petíciót. A takarítók sztrájkoltak munkájuk nagyobb megbecsülése érdekében. A sztrájk abban nyilvánult meg, hogy minden kuka körül 2 méteres körzetben szemét volt. Ezután folytattam utam a fogadó irodába. Ott mondtam nő1-nek, hogy a nő2 visszaküldött. Rám mosolygott és azt mondta: Semmi baj, ez esetben fáradjon a szomszéd helyiségbe. A szomszéd helyiségben nő3 elkezdte magyarázni a dolgokat, de úgy mintha egy bemagolt verset mondana, közben végig kedvesen mosolygott. Aztán megcsörrent a telefonja, 10 percet magyarázott és rendszeresen rám mosolygott ezzel is érzékeltetve, hogy nem felejtett el. Miután lerakta, folytatta a magyarázást, ami ezúttal sem tartott sokáig egy második telefonhívás miatt. Végül bejelentette, hogy ez igazából nem az ő területe, hanem menjek az Atriumba és ott keresem a JO7-es ajtót, de ma zárva vannak, úgy hogy ad egy telefonszámot, hívjam fel őket. Összegezve bejártam az egyetemet, azért, hogy visszamenjek oda, ahonnan elindultam, hogy kiderüljön, hogy másnap hívhatom fel őket, és akkor ők megmondják, hogy hétfőn 9.30-tól mehetek. Mindezt végig kedvesen mosolyogva, hogy az ember szinte örül, hogy mennyit foglalkoznak vele.
Hazafelé visszanéztem a Fnac-ba, ahol azonban elfogyott, amit kerestem és javasolták, hogy nézzem meg az utca túl oldalán lévő üzletben, ott viszont nem volt olyan, amilyet akartam. Végül is hazajöttem és a szomszédos boltban megtaláltam az ajándékot. Úgy látszik tartoztam egy úttal az ördögnek, egy jó hosszúval...

31 rue Fresnel

Szombat reggel már 10 órakor kipattantam az ágyból a reggelimet pedig olyan gyorsan elfogyasztottam, hogy kis híján lekéstem a 11.21-es vonatot. Ezúttal szerencsém volt, mert olyan zenészt fogtam ki, aki  Raphaelttől a Carave című számot énekelte és így vonaton utazva, az elsuhanó tájat nézve hangulatos volt. A végen, St Lazare-on szálltam le és benéztem a Fnac-ba. Hétvégenként általában sokan vannak itt, de most hogy beindult a karácsonyi dömping mindenki a fnacban volt. Vagy odatartott, vagy már éppen végzett. Nagyon jó kis üzlet, mert mindenféle földi jóval foglalkozik; találhatunk itt mindenféle számítástechnika eszközöket (számítógépek, fényképezőgépek, tévék, mp3-k, mp4-k cd-k, dvd-k, kütyük) könyvkínálatával pedig talán csak a Gilbert Jeune veszi fel a versenyt. Ezután szinte már szombati szokásként a pomme de painnél ebédeltem egy sandwiche parisient almatortával. Ismét megtalált egy kamaszkorú francia lány, aki azt tudakolta, hogyan juthat el a St Lazare állomásra. Ezen a ponton elgondolkodtam, hogy nem szívatnak-e ezek engem, ugyanis rohadtul a St Lazare állomáson voltunk. Nem értettem miért kérdezi, ő meg nem értette mit nem értek, ezért újból feltette a kérdést. Én zavartan nevetgélve közöltem, hogy hát ez volna ez, ennél jobban nem tud eljutni oda. Aztán vonatra szálltam, hazajöttem, és vártam az estét, 8 órára ugyanis jelenésem volt Sartrouvilleben Florian-nál. Szerencsére pont volt úgy vonatom, hogy időben megérkeztem. Florian kijött elém az állomásra. Néhány veszélyes kanyar után megérkeztünk a Fresnel utca 31-es szám alá. 

A nagyszülők egykori háza most felújítás alatt áll. A hátsó kertben lévő kis házban Florian szülei laknak, amik idelátogatnak a dél-franciaországi Toulon városából. A garázst pedig átalakították egyfajta garzonná. Florian barátnője Sandra, unokatestvére Marion és az ő férje Cedric kellemes fogadtatásban részesítettek. Szerencsém volt megismerkedni Flocon-nal is, aki egy 2 hónapos kismacska. A flocon egyébként hópelyhet jelent, a macska természetesen koromfekete... A további vendégek érkezése előtt Irene és férje átjöttek beköszönni és néhány ajándékot is adtak, hogy adjam át a családnak, majd rögtön meg is invitált karácsony másnapjára. Miután elmentek el is kezdtek szállingózni az első vendégek, összesen kb 17-en voltunk. A vacsora raclette volt, ami eredetileg egy parasztok által a svájci Alpokban készített sajtkülönlegesség. Manapság a raclette az olvasztott sajtot, felvágottakat, főtt krumplit magába foglaló vacsorát takarja. Minden meghívott hozott magával sajtot, felvágottat, bort vagy raclonette-t, ami egy elektromos készülék raclette készítéséhez. Mint azt a francia konyhából megszokhattuk, ez is nagyon finom, ám a francia ételek többségével ellentétben ez elég nehéz kaja és diétázóknak sem ajánlott. 

raclonette

Miután jól laktunk, és a saumur champigny mennyisége is megcsappant, Marionnal és Cedric-kel elmentünk hozzájuk, mert hogy nekem nem volt vonatom az éjszaka, meg amúgy sem vonatozunk, ha ilyen jó helyen aludhatunk. Ugyanis ha van olyan, hogy kedvenc friss házas francia lakás, akkor ez Marionéké. Miközben körbe vezettek a lakásba, olyan érzésem volt, hogy újfent megérkeztem Franciaországba. Nem csupán egy-egy bútor vagy kép, hanem minden négyzetméter kiabált, hogy bizony ez tagadhatatlanul franciák lakta övezet. Imádtam a kis ma pharmacie-s dobozkát.

Reggel megint korai 11 órás ébredésünk volt. Na jó én már 10 körül ébredeztem, mert Frippon  aki Flocon szintén koromfekete testvére felébredt és unalmában azt a szórakoztató játékot találta ki, hogy vagy a fejemen ugrált, vagy a hajamat, vagy a takarót rágta, aztán futott egy kört és jött vissza a fejemre. Délre meg is reggeliztünk aztán nem tudtam nemet mondani az ebédmeghívásra. Bár még élénken élt bennem a raclette, leküzdöttem az egyébként nagyon finom sajtszószos tésztát. 15 óra előtt azonban eljött az elválás ideje. Én élményekkel és ajándékokkal gazdagabban vártam az RER-t, amikor ábrándozásomból - hogy miként rendezném be francia lakásomat - kizökkentet egy  újabb elveszett francia... A hölgy a vonatot kereste, ami St Lazare-ra megy. Kár, hogy mi az RER állomáson voltunk, ami tök másfele megy. De most már lassan fizetést fogok kérni a RATP-től vagy az SNCF-től... (tömegközlekedési vállalatok)

a metró zenészeiről

Öt éve, amikor először utaztam a párizsi metrón még nem tűnt fel, hogy ilyen sokan vannak. Biztosan azért, mert akkor még nem voltak ilyen sokan. Azóta azonban eltelt 5 év, volt egy világválság meg úgy általában zajlott az élet szokása szerint. Hogy vajon a válság közrejátszott-e abban, hogy idáig jutottunk, nem tudom. Mára azonban olyan méreteket öltött a metrón zenélés, hogy az láthatóan zavarja a franciákat. Na persze, a turisták elmosolyodnak, amikor felcsendül a lasciate mi cantare. Igen, ők mosolyognak, mert itt töltenek egy hetet aztán mosolyogva hazamennek és mosolyogva mesélik kalandjaikat a metrón. De a franciák, vagy alszanak, vagy olvasnak a metrón, olykor bizony nem kis méretű könyveket tartva a kezükben, és egy-egy arckifejezésből vagy kicsit agresszívabb lapozásból az is egyértelművé válik, hogy szívesen meglengetnék  a zenészek irányába Lorant Deutsch* igazán népszerű Metropolitain című könyvének egy keményfedeles példányát. És zavaró, az ember örül, hogy végre átszállhat a földalatti zenélődobozról az RER-re, azonban jó szerencséjének köszönhetően ott már várja egy másik lelkes harmónikás. A nyári uborkaszezonban a latinos dallamok dominálnak a fent említett szám mellett sűrűn csendül fel a volare, cantare is. Az őszi hónapokban inkább a klasszikusok voltak hallhatóak pl. Szamárinduló. Zenészeink azonban nagyon figyelmesek és alkalmazkodnak a szezonhoz. Így most hétvégén hazafelé jövet a vonaton - mert hogy vonatra is felszállnak - egyszer csak a Jingle bells kezdő sorát véltem hallani... Ha november 20-án már ilyen átszellemülten játsszák a karácsonyi dalaikat - főleg a jingle bells idegesítő, tavaly magyarhonban is oda voltam érte, hogy minden áruházban ez szólt - tehát ha már most ilyen lelkesek, akkor én pár napon belül dallamra fogom őket gyilkolászni és erre fogom biztatni francia utastársaimat is. Öt éve nem volt ez ilyen súlyos, pedig aztán akkor nagyon árgus szemekkel figyeltem mindent, előfordult akkor is, hogy zenéltek, de inkább a folyosókon. Azóta sajnos többségük az újonnan érkezőkkel együtt beköltöztek a metrókocsikba...

*Lorant Deutsch. Francia színész, író. Gondolom nem sokan hallottak róla, pedig a mellett, hogy egy nagy sikerű könyv, a Metropolitan szerzője - amit megjelenése óta egész Franciaország olvas - magyar apával büszkélkedhet. Születési neve László Matekovics. A könyv egyébként párizs metró állomásain keresztül mutatja be a fővárost, aminek az író saját bevallása szerint fanatikusa. E mellett a színházban, tévében, moziban is találkozhatunk vele, persze nem a közönség soraiban...

heti hetes

Hétfőn úgy ébredtem, hogy nem aludtam. Egész éjjel fájt a fejem, a csodagyógyszer csak lassan hatott és 5 óra felé hagyott pár órára álomba merülni. Pedig aznap tényleg el akartam menni iskolába, be is állítottam az ébresztőt, na jó azt mindig beállítom, mert jó kinyomni és aludni tovább.

Kedden már a vonaton összefutottam egy osztrák és egy szlovák csoporttársammal, a suliban pedig egy amcsival és egy macedónnal kerültem össze. Jól elbeszélgettünk, csak kár hogy egyikünk sem tudta valójában mi a feladat. :) 

Szerdán almatortát készítettem. Almatortát csak akkor csináljatok, ha 1. rohadtul unjátok magatokat 2. egyedül fogjátok megenni, mert az nem poén hogy dolgozol vele és megeszik előled 3. van otthon alma.

Csütörtökön a dél-koreai reggelizési szokásokon ámultam el, amikor padtársam elmondta, hogy ők rizst meg levest esznek reggelire.

Pénteken meghozta a postás a szuperkonyhagépet.

Szombaton a Notre Dame de Paris-nál járt az ősz volt a téma. (lsd mellékelt ábrák)

Vasárnapról nem tudok írni, mert még csak szombat este van. E helyett hiányosságaimat pótolva elsőként 4 kép a St. Martin csatornáról, majd a fent említett Notre Dame és az ősz

főztünk, ettünk, visszajön(n)-e ?

Amit eddig csak tévéből láttam, most átélhettem élőben is. A teleshop helyszíne ezúttal a konyhánk volt, ahol az illetékes hölgy 2 óra alatt egy teljes menüt összedobott. Mindezt a Thermomix 31 2004 nevű potom 1000 euróba kerülő konyhagéppel. Csinált kenyértésztát, fagyit, halat, levest, szószt, zöldségeket. Tök jó, de nekem ennyi pénzért vásároljon is be és mosogassa is el magát. Azt azért megnézném, hogy egy ilyen termoizé mikor csinál olyan kajákat, mint én... :p

Szombaton leteszteltem a szaunát és akkor így most elég is volt a maradék 8 hónapra.
Akit esetleg itt-ott el fog a sárga irigység blogomat olvasva, annak halkan megsúgom, hogy ma például hányást savas gyomorváladékot (azért ez szebben hangzik) takarítottam, mert Bea beteg és egész nap hány. Már múltkor is akartam írni, aki esetleg hezitál gyermekvállalást illetően, annak segítek. Nem kell gyerek. Csak viszi a pénzt, eszik, öltözködik, beteg. Egy szép napon megtanul járni majd beszélni aztán egyre többet eszik, öltözködik, egyre több pénzt visz. Bár azt mondják, a kamaszkor jól van ki van találva, mert az azt megelőző évek alatt a szülők már megszeretik annyira a gyereket, hogy ne rakják ki. :D Egyébként bírom a beteg Beát - megint alliterálok - csendes, többnyire alszik, néha fel kell hányni és minden hányás után elnézést kér. Pedig büszke vagyok rá, még nem hányta le sem az ágyneműt, sem szőnyeget. :D Amúgy meg nosztalgikus, anno Goldi hasonló termékeit kellett eltüntetni. Ő meg nem is vette figyelembe, hogy könnyen takarítható helyre pakoljon ki. Volt neki egy kutyaháza, kint az erkélyen. Még a legfinomabb falatokkal sem lehetett rávenni, hogy bemenjen legalább csak körülnézni. A kutyaházat azóta eladtuk, de amíg megvolt, egyetlenegyszer ment be: hányni. Nem tudom, vehetjük-e véleménynyilvánításnak ezt, de legutóbb mikor ez eszembe jutott hatalmasat nevettem rajta.

puff és reccs

Puff és reccs. Mondhatnám, hogy így kezdődött, de nem így kezdődött. A repülőjegyem lefoglalása után, ami valamikor a szóbelik tengerén túl volt, megfogadtam, az első fizetésemből biciklit, a másodikból fényképezőgépet veszek.  Előbbiből a család már a második napon rendelkezésemre bocsátott egyet, sőt magam választhattam. Puff és reccs. Mondhatnám, hogy így folytatódott, de nem így folytatódott. Mivel a készüléket már a nyáron kinéztem, csak egy beszerzési helyet kellett keresni. Így 15 percre Párizstól nem mondhatnám, hogy ez nehéz feladatnak bizonyult. Egy hét múlva pedig elégedett - ám a sztrájknak köszönhető várakozás miatt kissé keserű - mosollyal szálltam fel hazafelé tartó vonatomra, oldalamon az új Fuji Finepix S1800-asommal, meg a kiegészítőkkel, tok, memória kártya, töltő, akkumulátor garnitúra. Puff és reccs. Mondhatnám, hogy így ért véget, és a jó asszociációs képességű olvasók, talán most a legrosszabbra gondolnak, de nem, nem így ért véget. Történelmi időket megélt, Európát bejárt, a digitális fényképezőgépek hajnalának csillaga, a fényképezőgép, emlékszünk, ami bealázta gazdagék puccos gépet - és alázza is a mai napig - egyszer csak gondolt egyet és puff. Leesett a kőre. Majd reccs. Tovább pattogott a betonra. És hogy ezek voltak-e utolsó szavai ? Ugyan kérem, még is csak a történelmi időket megélt, Európát bejárt, a digitális fényképezőgépek hajnalának csillagáról beszélünk, ami.... nos igen köszöni szépen jól van, kicsit szét kellett kapni meg vissza, de továbbra is funkcionál. Remélem, akik azért olvassák a blogot, hogy tudják jól vagyok-e, most örülnek, hogy egy fényképezőgépről írtam egy teljes bekezdést :D Akkor nézzünk mást...

Egy októberi vasárnap a sokakat sokkoló és még többek szívét elnyerő I (L) Maths pólómat szellőztettem meg. A reggeli kávéig jutottam, amikor Hervé letámadott, hogy ő ezt megveszi a fiának. Höhö, lehet hogy gazdag vagy pajtikám, de ennyi pénzed neked sincs, hogy ezt kifizesd...

Aznap este újabb kulináris élményekben volt részem. Általában, ha olyat eszem, amit nem ismerek, megkérdezem a nevét, aztán vacsi után már pötyögöm is a jó öreg google-ba. A krumplis orvosi vízi tormás leves után azonban igencsak elgondolkodtam azon, hogy szükséges-e ez. Mindenesetre a másik két halas salátának még a nevét is kivertem a fejemből :D

Az izgalmas dolgok úgy tűnik a konyhában, vagy annak közelében történnek. Másnap este vacsora közben szólt a rádió és egy óvatlan pillanatban felcsendültek lady gaga just dance-ének kezdő sorai. Láttam a mögöttem lobogó Csürhe Idősek Otthona zászlót, körülöttem az egész csürhét. Just dance-re a jól ismert mozdulattal lábbal becsuktam a hűtőt, meg eszembe jutott eme mozdulat feldolgozása egy matek órán. Ilyen helyzetekben azért nem árt, ha kész történettel állunk elő, hogy miért táncolunk egy fakanállal, miért lángol a vacsora és hogy miért van a konyharuha úgy a fejünkre kötve, mint az idős néniknek a kendő...

Breaking news A franciák kitartóan sztrájkolnak, a héten a benzinkutakat is blokád alá vonták, mindenki meg van zakkanva, tankolják tele az autókat. A repülőtéri készletek állítólag a hétvégéig elegendőek. A jelenlegi helyzetről nincsenek nagyon információm. Sőt a tüntetésekről is az otthoniak meséltek. Valahogy amikor még Magyarországon voltam, jobban képben voltam a dolgokkal mint mostanság. :D

Végezetül néhány kép a mindennapokból:

hamar megszokja az ember, hogy ilyen épületek között jár-kel nap mint nap

a városban szépen színesednek a fák

kertváros tóval

kellemes hangulatú park a kertvárosban

a lemenő napnak már csak a fényeiben gyönyörködhetünk, meleget nem sokat ad

kontraszt

rer

Jelen bejegyzés egy olvasói kommentre kíván reagálni. A talán mondhatni legnépszerűbb kereső - mely nevének kiírása nem kívánatos reklám lenne...Google -, használatával a másodperc töredéke alatt választ kaphatunk a kérdésre. RER Ugyanakkor szerkesztőségünk is örömmel válaszol a kérdésre.

Az RER (teljes nevén Réseau Express Régional, azaz gyorshálózati vasút) lényegében azt a szerepet tölti be itt, Párizsban, mint Magyarországon a HÉV. Az RER hálózata az Ile-de-France régióra terjed ki és fontos szerepe van Párizs és a peremterületek összeköttetésében. Jelenleg öt vonal létezik, az A, B, C, D és E. Az elsőt 1969-ben, míg a jelenlegi legfiatalabbat 1999-ben adták át. Párizson belül többnyire a földalatt közlekedik, ezeken az állomásokon a metróra való átszállás biztosított. Az öt vonalon, mely összesen 246 állomást és 571 km-t takar, évente több száz millió utas utazik. A mellékelt saját készítésű videón egy RER járat érkezik a La Haquiniere nevű állomásra (2010. augusztus 7.). Ha a tisztelt Olvasóban esetleg újabb kérdések merültek volna fel jelen bejegyzés elolvasása után, kérjük ne habozzon azt megírni. Annak ellenére, hogy metrókra specializálódtam, igyekszem válaszolni RER-kérdésekre is :D

greve

Úgy látszik csak van bennem valami franciás kisugárzás, mert minden egyes alkalommal, amikor metróra, vonatra vagy RER-re szállok, biztos hogy egy eltévedt turista megtalál. Sőt újabban már párizsiakat is útba kell igazítani. Volt egyszer egy párizsi bácsi aki a Porte de Versailles metróállomásra akart eljutni az autókiállításra, aztán egy hölgy aki nem tudta melyik irányba induló RER-re szálljon, a harmadik felszállt az RER-re, de nem tudta, hogy le tud-e szállni ott, ahol akar. Az oroszok sem tudták, hogy vajon jó vonaton ülnek-e. A legviccesebb az a hétfői volt. A Diadalív lényegében egy körforgalom közepén áll és körülbelül 6 sávos út zárja körül. Megközelíteni csak a föld alól lehet. Na most én egy álmos hétfőn kiérek és egyből letámadnak egy dujúszpíkinglis-sel, hirtelen semmilyen nyelven nem tudtam megszólalni, nemhogy angolul. Mondja a nő, hogy ők a Diadalívet keresik. Mutatok a hátam mögé, hogy megtaláltad mucikám. Ja de ők a bejáratot keresik. Hát mondtam neki, hogy vagy megpróbál átkelni, de az veszélyes, vagy lemegy a föld alá és követi a táblákat, mert egyébként szerintem nagyon jól ki vannak táblázva a dolgok.

Az iskolába érve végre kézhez vehettem a diákomat, amivel elvileg kapok belépődíj kedvezményeket. Hogy a kronológiára is adjunk, most visszaugrok szombat délutánra. Szép napsütéses kora őszi idő volt, hirtelen felindulásból vonatra szálltam és célba vettem mindenki kedvenc vastornyát.

Kedden szolidaritást vállaltam a franciákkal és én is sztrájkoltam. Persze inkább magamat akartam megkímélni az ilyenkor tömegközlekedési eszközökön tapasztalható tömegtől és stressztől. A napot szavak tanulásával töltöttem, illetve továbbra is matek és fizika feladatok megoldásával gyötröm magam. Sajnos egyre inkább szembesülnöm kell vele, hogy ami nálunk faktos szint volt, az itt teljesen elvárt.
Pénteken reggel a szülői munkaközösségnek kellett segíteni az iskolában, igazgatóbácsinak is be lettem mutatva, aztán kávé, tea majd borítékoltuk, amit kellett.
Vasárnap ismét metróztam, ezúttal a 3, 3bis, 7bis és 11 vonalakat jártam be.

iskola

Vasárnap nézegettem a navigo kártyám, és gondolkodtam, hogyan lehetne kihasználni legjobban. Pár óra múlva már a metrón ültem és elsőként az 1-es, majd a 6-os vonal minden állomását lefényképeztem. Az ötletet honlap formájában is megörökítem.

Hétfőn megkezdődött az iskola, elsőre, sőt másnap másodikra is elég unalmas volt. Ha rövidesen nem pörgetik fel a tempót, akkor kénytelen leszek lógni és otthon hatékonyabban tanulni. Természetesen, mint mindig, most is megtaláltak a metrón. Ezúttal egy középkorú nőt kellett útbaigazítani.

Szerdán szilvatortát készítettem.

Emellett pedig rendszeresen forgatom a matek és fizika könyveimet és várom, hogy már április legyen vagy inkább május, amikor minden kiderül és reméljük mindenki derül is.

navigo

Mivel idegesítően csipogott, délután elvittem a Beetle-t és maradék pénzemet folyékony formában beletöltöttem. Csak említésképpen, a 95-ös ólmozatlan benzin literje 1,299 euró.

Délután aztán volt egy kis időm amíg Béa táncon volt és belevágtam a nagy matekozásba. Mondhatni a lecsóba, mert kapásból a konvergens és divergens sorozatokkal kezdődik a könyv. Ahogy néztem, a fizika lájtosabban a hullámok terjedésével, míg a biológia a szárazabb törzsfejlődés és evolúció témával.

Aztán jöttek a táncos fuvarok, Caro-t és barátnőjét Marie-t vittem táncra és hoztam Béát, Marguerite-t és egy harmadik kislányt, akinek nem tudom a nevét :D. Na ez a hazafelé út érdekes volt, én nem tudom mi tette, a rossz időjárástól bolondultak így meg, de amikor három 10 éves énekli melletted Joyce Jonathan - Je ne sais pas című számát, miközben rugdalják az ülésed és rángatják a biztonsági öved, hogy majd megfulladsz és nem is tudod pontosan hol lakik, akit haza akarsz vinni, akkor arra gondolsz, hogy 1, de jó hogy még nincs gyerekem 2, ezek után lehet, hogy nem is lesz - persze ez hamar elmúlik 3, koncentrálsz, hogy miért is csinálod mindezt. Aztán megérkezünk, elfogynak a gyerekek és hazaértél.

Délután volt egy érdekes telefonhívásom, a vezetékesen keresték Catherine-t, de nem volt itthon és a nő valami ismerős lehetett, de elkezdett velem beszélgetni, olyan kis tipikus francia nősen, jól kikérdezett a kis életemről, kijelentette, hogy fiatal vagyok meg hogy ne legyek spanyoltanár, mert abból sok van. Én meg mondtam, hogy jó nem leszek. : D
A szombati nap - inkább csak délután, mert sikerült megint délig aludni :s - mindenféle különös esemény nélkül zajlott le, rien de spécial; továbbra is a sorozatok, határérték témakörrel szórakoztattam magam, annyira sikeresen, hogy a biosz-fizikára nem is jutott már időm. Este jött Catherine, hogy akkor ők most elmennek, de... és azzal 2 fehér borítékot tolt elém. Az egyikből elővette a frissen érkezett Navigo kártyám, ami lehetővé teszi, hogy 2011. szeptember 30-áig, az első 4 zónában mehessek, amerre látok, metroval, RER-rel, vonattal vagy busszal. Ehhez a kártyához küldtek egy Carte Bons Plans, amit felmutatva számos helyen - bolt, múzeum, étterem - kapok kedvezményt.

Nos igen, a másik boríték meg egy vastag boríték volt, számokat most nem írok, de szombaton este, vagy a hét bármely napján, bizton állíthatom, hogy mindenki örülne egy ilyen borítéknak. A napot egy 5 tojásos rántottával, fagyival és forró csokival koronáztam.

karácsony

Kedden betévedt a kertbe egy kutyus. A bilétája szerint Maxnak hívták és a szomszédos utca 20-as száma alatt lakott. Max úgy tűnt nagyon jól érzi magát nálunk és esze ágában sincs hazamenni. Max bánatára azonban haza kellett vigyük, de láthatóan nagyon élvezte ezt a velünk töltött kis időt is.

Szerdán flant csináltam, karamellásat, kávésat, citromosat. Ez lényegében az, ami nálunk a puding. Azonban a puding, a franciáknál egy másik desszertet jelöl. A történet szerint régen, a megmaradt ételek összekeverték, természetesen a gasztronómiai illem keretein belül és ebből alakult ki a pouding. Általában kenyér, tej, vaj, szőlő és cukor alkotja az alapanyagokat. Örülök, hogy ismét tettünk egy gasztronómiai kitekintést a pudingokkal, már csak azért is örvendetes ez, mert én flant csináltam, aminek lényegében semmi köze a poudinghoz...

Csütörtökön meg hirtelen karácsony lett...

mint biológia, a másik kettő egyértelmű ;)

 

És nagyon jó dolog, hogy augusztussal ellentétben most már a pékségek heti 1 nap vannak csak zárva, de akkor is felváltva, tehát mindig van egy nyitva. Én azért, ha tehetem a Balzard et Picquemard-hoz megyek, ott csokisabb a csokiskenyér, és frissebb a baguette is. Az eladók meg mindig kedvesen mosolyognak és bondzsurnéznak. Bár ez általános jelenség a franciáknál.

Örülök, hogy Annabella visszatért ;)

zöld meg kék

Nem nagy dolog, de gondoltam csak írok egy bejegyzést. Tegnap volt 1 hónapja, hogy kis francia létem megkezdtem. Sokszor, ha elgondolkodva megyek az utcán, elfelejtem, hogy hol vagyok és csak az tűnik fel, hogy nem magyarul beszélnek, vagy még az sem. Máskor szembejön valaki az utcán, egy ismerős és én már köszönnék, amikor rájövök, hogy nem igazán láthatom a régi osztálytársakat szembejönni. El sem hiszitek, de szerintem mindenkinek él egy alteregója Párizsban, van akinek több is. Ha pedig valaki megkérdezi, milyen az élet Párizsban, annyit tudok mondani: kék az ég itt is, zöld a fű itt is, élni kell, de olykor itt sem egyszerű...

biodiverzitás

Amikor reggel 9-kor kinéztem a vonat ablakán, az időjárás nem sok jót ígért. A szokásos st. cloud-i panoráma Eiffel-tornyostul mindenestül a ködbe veszett. Aztán pár perc múlva lebuktunk a La Défense alá. Ott átváltottam metróra. Ligne 1. La Défense-Chateau de Vincennes. 25 állomás. Kb. 45 perc. Két fejezett Harry Potterből franciául. Tehát 45 perc metrólét után - bár ez nem teljesen igaz, mert Bastille állomásánál felkukkantottunk a felszínre - megérkeztem a Chateau de Vincennes-hez és a metró aluljáróba besüvítő szél továbbra sem sejtetett sok jót. Harry Potter továbbra is velem volt Irene és Christien érkezéséig. Amikor ők is megérkeztek ca va-ztunk egyet, aztán egyből megindultunk a kastélyon át a Parc Floral de Paris-ba.

ember nagyságú Párizs

A bejáratnál egy pavilonban egy kérdőív kitöltése után lehetett választani egy poszter. A kollekcióból nekem már csak 2 poszter hiányzik, mivel mindenki nekem adta az övét. Így a következő hármat sikerült begyűjteni:

Az első program az Evolúció sétánya címet viselte és az Ile-de-France régióban megtalálható növényeken keresztül mutatta be a növények evolúcióját. 

az evolúció sétányának egy részlete

A több mint egy órás kalandozás után piknikeztünk egyet, aztán egy kávéházban forró csokival feledtük a kinti novemberi időjárást.

A kávéházban csatlakozott hozzánk Michele és Maurice, velük együtt folytattuk a bonsaioknál. A számos különböző bonsai sajátos látvány nyújtott. Volt olyan, ami 1796-ban készült. 

ezt élőben kell látni

A Monsieur nagyon készséges volt és sokat mesélt nekünk. A bonsaiok tartása koránt sem olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. A tévhittel ellentétben nem szobanövény, így aki most baljára nézve a polcon egy bonsaira kacsintott, jobban teszi, ha legalább az erkélyre kiviszi. A bonsaiok és a bambuszok között hatalmas lótuszok mellett haladtunk el. Ilyet is csak a mesékben láttam eddig. A következő pillanatban már Ázsiában éreztem magam a bambuszok között. Utolsóként pedig a magyar származású botanikus Paul-Robert  Takács Beszélhetünk-e biodiverzitásról Párizsban ? című előadását hallgattuk meg. Természetesen ez is kint, a vincennes-i erdőben, esőben, szélben, hidegben. Azt hiszem nagy tiszteletet tettem egykori biosz faktos énemnek, nap végére ugyanis alig éreztem a kezeimet. A nap pedig valóban a biológia jegyében telt el, a faktos kirándulás érzetét csak erősítette, hogy körülöttem szinte mindenki jegyzetelt. Egy ponton meg is ijedtem, hogy talán számonkérés lesz a végén, és aki rosszul teljesít annak egy jegy árát meg kell fizetni. Szerencsére csak túlbuzgó önkéntes kertészekkel volt dolgunk.

Chateau de Vincennes

 A nap folyamán sokat beszélgettünk az elmúlt évekről. Arról, hogy milyen messzire jutott ez a barátság, meg hogy milyen régen volt már 1971. Illetve a jövőről, hogy karácsonykor szívesen látnak, ha gondolom. Még jó, hogy gondolom... :)